Bőséges a vadállomány

Veszprém megyében mind az öt erdei nagyvad megtalálható: gímszarvas, dámszarvas, őz, muflon, vaddisznó. Vadászati értékében mindent visz a gímbika, miközben az erdei károkozások döntő mértékéért a vaddisznó a felelős.

Megyénk erdeiben mindegyik vadfaj jól érzi magáét, bár a muflon és a dámpopuláció csak egyes bakonyi területekre jellemző, e két vadfaj nem meghatározó a megyében, viszont színesíti vadászati palettát, míg a másik három vadfaj mindenhol előfordulhat. A gímállomány becsült létszáma nyolcezer körüli a megyében, amelyből évente több mint négyezret hoznak terítékre a vadászok. A megyei őzállomány becsült létszáma 12 ezer körüli, amelynek a felét kilövik évente. A dámszarvas állományát 800-900 darabra becsülik, az éves kilövésszám meghaladja a 400-at. A muflonállomány 1200-1400 közötti, a teríték hatszázra rúg.

A vaddisznó populáció a becslések szerint jelentősen túlszaporodott, akár tízezer egyedből is állhat a számuk, ami mindenképpen radikális mérséklésre szorul. Az éves terítékszám négyezer körüli. Küllemét és megjelenését tekintve a vaddisznót egyetlen más vadon élő európai állatfajjal nem lehet összetéveszteni. Színezete a csaknem feketétől a barnásvörösig és a homokszínűig változik, ezt részben a környéken uralkodó talajszínre lehet visszavezetni, a vaddisznók ugyanis előszeretettel dagonyáznak. A malacok jellegzetes hosszanti csíkokkal mintázottak, szemre igencsak aranyos „alkotások”. A kanok súlya jelentősen felülmúlja a kocákét, de elsősorban mégis az évről évre jobban kiálló szemfogaik (agyaraik) tűnnek fel. A vaddisznók jelenlétére utal jellegzetes szaguk is, amelyet jó széllel viszonylag távolról megérezhetünk, de túrásaik ugyancsak elárulják őket.

A vadgazdák által terített ebédet kínáló szórókat előszeretettel látogatja a konda, ahol minden generáció együtt lakmároz. A vaddisznóknak nincs különösebb igényük az élőhelyükkel szemben. Csak a minden búvóhely nélküli, teljesen nyílt területeket kerülik.