Gazdaság

2011.11.17. 10:08

Fidesz: 37 százalék lesz az eva kulcsa 2012-ben

A kormány és a Fidesz-frakció is azt támogatja, hogy 37 százalék legyen az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva adómértéke 2012-ben.

MTI

Krakkó Ákos, a kormánypárti képviselőcsoport sajtófőnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta: a frakció azt kérte a kormánytól, ne 40 százalékos kulcsot állapítson meg az eva 2012-es mértékének, hanem 37 százalékosat. A kabinet ezt támogatta, így Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke zárószavazás előtti módosító indítványt nyújt be a jövő évi adótörvényekhez, amelyben javasolják, hogy 2012-ben 37 százalék legyen az eva mértéke.
   
Hétfőn dőlt el, hogy megmarad az egyszerűsített vállalkozói adó 2012-ben, az összeghatára és az adómértéke azonban emelkedni fog. Előbbi 25 millióról 30 millió forintra nő, utóbbi pedig - a mostani döntés értelmében - 37 százalékra.
   
Az eva ügye azzal kezdődött, hogy a fideszes Koszorús László október végén kezdeményezte a megszüntetését az adótörvényekhez benyújtott egyik módosító indítványában. Lázár János azonban november elején azt mondta, hogy szerinte meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, és az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága sem támogatta az eva megszüntetésére vonatkozó indítványt. A kormány viszont úgy határozott, támogatja az eva megszüntetését 2012. január 1-jével. A Fidesz-KDNP-frakció november 7-i ülésén foglalt állást az adónem ügyében. A tanácskozás után Lázár János azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök határozott és kemény volt abban, hogy meg kell szüntetni az egyszerűsített vállalkozói adót; a kormánypárti frakció azonban arra kérte a kabinetet, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy jövőre emeljék meg az eva kulcsát 35 százalékra, és csak 2013-tól szűnjön meg. Az eva sorsa végül most hétfőn dőlt el, miután a Fidesz-KDNP - a kormányfő saját szavai szerint - meggyőzte Orbán Viktort az ügyben, és úgy döntöttek, megmarad az adónem, amelynek csak a 2012-es kulcsa maradt kérdéses, ugyanis míg a fideszes képviselők jelentős része 35-37 százalékra emelte volna, addig a kormányzat egy része 40 százalékra.
   
Az eva 2012 utáni sorsáról Lázár János hétfőn azt mondta: jövőre tekintik át, hogyan alakítható ki egy új rendszer, amelynek egyik alapja az átalányadózás kiszélesítése lehetne 2013. január 1-jétől.

MSZP: lényegében megszűnik az eva

Az MSZP szerint bár papíron megmarad, az adókulcs 7 százalékpontos növelésével lényegében megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva.

 Burány Sándor országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a kormányoldal a jelenlegi 30-ról 37 százalékra emelné az eva mértékét. Erről a kormánypárt tájékoztatása szerint Lázár János Fidesz-frakcióvezető és Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke nyújt be zárószavazás előtti módosító indítványt a jövő évi adótörvényekhez.

A szocialista politikus ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor a tavalyi választás előtt még az adónem kiterjesztését ígérte, most viszont a Fidesz-frakciónak kellett meggyőznie, hogy megmaradjon az eva. Véleménye szerint ez azonban csak papíron lesz így, a kormányoldal döntése miatt ugyanis a következő évtől nem éri meg ezt az adózási formát választani.

Hozzátette: az MSZP a 30 százalékos kulcsot tartja megfelelőnek, de számítások szerint 35 százaléknál is lehetnek olyan vállalkozók, akiknek megéri az eva, 40 százaléknál azonban már senkinek sem kifizetődő. A 37 százalékos adókulcs az a határ, amelynél még lehetnek, akik kitartanak az eva mellett, de a többségnek ez nem lesz érdeke - magyarázta.

Az eva bevált, kisvállalkozók széles körének tette egyszerűbbé az adózást és szüntette meg az adminisztrációt úgy, hogy közben anyagilag sem jártak rosszul, de ennek az adóemeléssel vége - mondta Burány Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!