Gazdaság

2012.02.07. 06:27

Súlyos terhet jelent a béremelés

Megyei körkép - A kormány elvárja a munkáltatóktól, hogy saját hatáskörben tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a 2012-es nettó fizetések ne csökkenhessenek a 2011-es esztendőhöz képest.

Tremmer Tamás

Az adójóváírás januári megszüntetése ismét az alacsony keresetűeket sújtja. Ennek következtében idén legalább 216 805 forint bruttó kereset szükséges ahhoz, hogy a nettó jövedelem ne legyen kevesebb, mint 2011-ben. A rendelkezés ellensúlyozására született meg "a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés 2012. évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékéről szóló" bérkompenzációs kormányrendelet.
 
- Tapasztalatom szerint a kormány által szorgalmazott béremelés olyan teher, amit a cégek jelentős része nem tud kigazdálkodni, és nem lesz képes kifizetni az első öt százalékot sem, nyilatkozta lapunknak Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei szervezetének elnöke.

Veszprém megyében sokan kivárnak és még nem döntöttek véglegesen a béremelésről. Az elvárt béremelésről szóló törvénnyel a kormány a vállalkozásokat egy komplett központi bérszabályozásba kényszeríti, átlagosan 18 százalékos minimálbér-emeléssel és a szakmunkásbérek 15 százalékos emelésével.

Jelezte, a hazai gazdaság nulla növekedése mellett ez rendkívül veszélyes, mivel sok munkahely veszélybe kerülhet Magyarországon. A mikro-, kis- és középvállalkozói szektorban reális lehetőség, hogy a vállalkozások leépítéssel gazdálkodják ki a minimálbér kötelező emelését. Gazsi Attila szerint a jelenlegi bérpolitika visszahozhatja a színlelt szerződéseket, gyarapíthatja a feketemunkát.



A korábbi munkáltatói járulékok helyébe lépő szociális hozzájárulási adóból igényelhető adókedvezmény (az úgynevezett bérkompenzáció) jelentős adminisztrációs többletterheket ró a vállalkozásokra, különösen a kisebb, 10-12 fős cégekre, amelyek nem rendelkeznek sem a szükséges infrastruktúrával (megfelelő bérszámfejtő szoftver), sem hozzáértő szakemberekkel. A kormány mindenáron keresztül kívánta vinni az egykulcsos személyi jövedelemadóra (szja) vonatkozó törekvéseit, ezért az érdekvédelmi szervezetek - köztük a vállalkozók szövetsége is - kénytelenek voltak menteni a menthetőt, és támogatást kértek a béremelés végrehajtásához.

A megyei elnök szerint sajnálatos, hogy a több mint 300 ezer egyéni vállalkozó az egyértelmű vesztese az egykulcsos szja bevezetésének. Ők ugyanis a jelenlegi szabályok szerint egyetlen fillér adókedvezményt sem igényelhetnek az államtól a megnövekedett terheik kompenzálására. Az egyéni vállalkozóknak a hatályos törvény szerint a minimálbér 112,5 százaléka után kell megfizetniük a 27 százalékos szociális hozzájárulási adót. Emellett a minimálbér 150 százaléka után kell leróni a tavalyi 7,5 százalékról 8,5 százalékra emelkedett egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékot, s a minimálbér 100 százaléka után tíz százalék nyugdíjjárulékot is kell fizetniük. Mindezek miatt az egyéni vállalkozók tömegesen szüneteltethetik vagy adhatják vissza végleg az igazolványukat, ami tovább növelheti a munkanélküliek táborát.

 

Képlékenyek a pályázati feltételek

Gazsi Attila érdeklődésünkre szólt arról is, hogy a nehéz gazdasági helyzetben lévő cégek pályázati lehetőségei az elvárt ötszázaléknyi béremelésre még képlékenyek, nem világos, hogy milyen feltételek alapján állapítják meg, kik pályázhatnak majd állami támogatásra. Szinte kilátástalan szabályozási feladat, hogy valóban azokhoz a cégekhez kerüljön a támogatás, amelyek önerőből nem tudnák végrehajtani az elvárt béremelést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!