Gazdaság

2012.05.31. 06:37

Tulajdonos, fizess!

Siófok - A jelek szerint tudomásul veszik a tóparti önkormányzatok, hogy nem bújhatnak ki az ingyen kapott hajózási részvényekért cserébe vállalt kötelező tőkejuttatás terhe alól.

Győrffy Árpád

Dr. Horváth Gyula szerint ez volt a legizgalmasabb téma a társaság múlt csütörtöki közgyűlésén. A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója úgy látja, a fő kérdés ma már az, hogy mikor és hogyan kell biztosítani a vállalt tőkét.

Horváth Gyula emlékeztetett rá, hogy a vonatkozó kormányhatározat szerint október 27-ig 1,4 milliárd forintos tőkejuttatást kell biztosítani a társaság számára a tulajdonos önkormányzatoknak.

A tagok a múlt heti közgyűlésen nagy többséggel úgy határoztak, hogy akkor is teljesítik a kötelezettségüket, ha nem kapják meg a kormánytól a hivatalosan már megkért haladékot. A döntés mögött nem érdemes önzetlenséget keresni, a tulajdonosoknak nincs érdemi választási lehetőségük.

 


A felelősségben is osztoznak

A tőkejuttatás teljesítéséről hozott pozitív döntésben bizonyára szerepet játszik, hogy az érintett önkormányzatok igazán nem is tehetnek mást, mint fizetnek. Ugyanis ha a kötelezettségüknek nem tennének eleget, akkor "egyetemlegesen kötelezettek" az ingyenes kapott részvények miatt 1,7 milliárd forint 30 napon belül történő visszafizetésére.

Dr. Halmos Gábor, a Bahart gazdasági igazgatója a közgyűlés előtt külön is felhívta az érintett képviselő-testületek figyelmét arra, hogy a részvényeket átvevő önkormányzatok egyetemlegesen felelnek a kötelezettségek teljesítéséért, "amely azt jelenti, hogy a részvényeseket ez a kötelezettség nem részvény tulajdonuk arányában terheli, sőt, ez a kötelezettség a részvénnyel már egyáltalán nem rendelkező, vagy a tőkejuttatási kötelezettséggel terhelt részvényekkel nem rendelkező önkormányzatokat is terheli" - fogalmazott a gazdasági vezető.
 
A fentiek alapján a közgyűlésen azzal bízták meg a társaság menedzsmentjét, hogy a következő hetekben kezdjen egyeztetést külön-külön az érintett önkormányzatokkal arról, melyik milyen formában - készpénzzel, ingatlannal teljesíti a tőkejuttatási kötelezettségét, és erről meddig kell döntést hozni.
 
A vezérigazgató elmondta, hogy miközben zajlik a tőkejuttatás előkészítése, továbbra is folyik a lobbizás a kormánynál a határidő elhalasztásáról. Azt szeretnék elérni, hogy az idei október helyett csak 2017-ig kelljen csak teljesíteni a kötelezettséget.


A tőkejuttatási kötelezettséget egykor azért határozták meg az ingyenes vagyonjuttatás feltételének, hogy ezzel teremtsenek forrásokat a társaság fejlesztési terveinek megvalósításához. A balatoni hajópark felújítása, bővítése, kikötők építése egyaránt szerepel a hosszú távú programban, tudtuk meg a vezérigazgatótól.
 
 

Hetven millió forint osztalékot kapnak

A hajózási társaság közgyűlése a fentieken túl elfogadta a társaság tavalyi évről szóló beszámolóját a több mint 90 millió forintos eredménnyel.
Döntöttek arról is, hogy a tulajdonos önkormányzatok 70 millió forintos osztalékot kapnak 90 napon belül. Elfogadták az idei üzleti tervet is, ami jóval szerényebb, 20 millió forint körüli eredménnyel számol csak. Ezt a cégnél végrehajtott 10 százalék fölötti elvárt béremelés terhe, és a tavalyihoz képest jelentősen megemelkedett üzemanyagárak indokolják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!