Gazdaság

2012.06.29. 06:12

Szabad a gazda a hajózásnál

Budapest - A kormány öt év haladékot adott a Balatoni Hajózási Zrt.-ben tulajdonnal rendelkező önkormányzatoknak a tőkejuttatási kötelezettségük teljesítésére, egyben megnyitotta a kaput a külső befektetők előtt.

Győrffy Árpád

A június 26-i keltezéssel megjelent kormányhatározatban arra utasították az állami vagyon felügyeletéért felelős minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) útján módosítsa a balatoni településekkel négy éve kötött szerződést. Ebben a kikötővel rendelkező önkormányzatok többek mellett azzal a feltétellel kapták meg ingyenesen a Balatoni Hajózási Zrt.-ben 48,99 százalékos szavazati arányt megtestesítő állami részvénycsomagot, hogy négy éven belül 1,424 milliárd forint tőkejuttatást kötelesek biztosítani a cég részére.
 
A most kihirdetett kormányhatározat szerint a teljesítési határidőt öt évvel meghosszabbították. A feltételek között változatlanul egyetemleges kötelezettségként szerepel, hogy a 2008-ban ingyenesen kapott vagyon árát ki kell fizetni, ha az újabb határidőre nem teljesítenék az előírt tőkejuttatást. Tehát továbbra is egymásért is felelnek a tulajdonostársak.


 
A korábbi határozat, illetve szerződés eddig kizárta, hogy az önkormányzatok külső befektetőknek értékesítsék tulajdonrészüket, ezért az ajándékba kapott vagyonból pénzt csinálni akaró önkormányzatoktól az egyik társtulajdonos, a siófoki önkormányzat vásárolta meg a részvényeket. A város ma már az 1,4 milliárdos csomag több mint felével rendelkezik.
 
Hatalmas változás az eddigiekhez képest, hogy a kormány a június 26-i módosítással megnyitotta a kaput a külső értékesítés előtt. Igaz, ehhez azt a feltételt szabták, hogy az eredeti szerződés hatálybalépését követő 15 éven belül - tehát még 11 évig - csak az MNV Zrt. előzetes írásbeli jóváhagyásával lehet harmadik félnek értékesíteni. A vevőnek és jogutódainak minden esetben kötelezettséget kell vállalnia az ingyenes átruházási szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítésére. Az esetleges továbbértékesítési szerződésnek is minden esetben tartalmaznia kell a kötelezettségeket, és ezek a szerződések is csak az MNV Zrt. írásbeli jóváhagyásával jöhetnek létre.

 



Mint egy hónapja írtuk, az önkormányzatok megkezdték az előkészületeket, hogy pénzzel és más vagyontárgyakkal teljesítsék a tőkejuttatási kötelezettséget az október végén lejáró határidő előtt, de közben haladékot, illetve részletteljesítési lehetőséget kértek a kormánytól. A kérésük eredménnyel járt. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a cég később jut ahhoz a vagyonhoz, amiből a fejlesztéseket is tervezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!