Gazdaság

2012.09.07. 06:56

A kormány akcióterve a túlélést jelentheti

Veszprém - A kormány által a nyáron bejelentett munkahelyvédelmi akcióterv a hazai kisvállalkozói réteg jó részének a túlélést jelentheti a VOSZ megyei szervezete szerint.

Tremmer Tamás

A bejelentett munkahelyvédelmi akciótervnek köszönhetően 300 milliárd forinttal csökkennek a munkavállalók és a kisvállalatok adóterhei. A kormány az akciótervtől elsősorban azt várja, hogy megvédi a jelenlegi munkahelyeket, de a tízpontos programnak köszönhetően erősödhet a munkahelyteremtés is. A javaslatokban többek között az áll, hogy csökkentik a 25 év alatti, az 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatásának költségeit. A képzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak bérköltségeit ugyancsak mérséklik. A program keretében segítik a tartósan munkanélküliek és a kisgyermekes édesanyák elhelyezkedését. Új adózással csökkentik a hatmillió forint alatti árbevételű vállalkozók, valamint a kisvállalatok adminisztrációs és adóterheit.

- Az Orbán-kormány munkahelyvédelmi programját a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Veszprém megyei Szervezetének elnökeként alapvetően támogathatónak tartom - nyilatkozta lapunknak Gazsi Attila. Véleménye szerint mindez jelentős élőmunkateher-csökkentést eredményez, ami a mikro-, kis- és középvállalkozói szektor nagy részének a túlélést jelenti.

Úgy érezte azonban, a foglalkoztatás bővülése nem várható jelentősen, mivel az a stagnáló GDP miatt nem tud a holtpontról elmozdulni. A munkaerőpiac pang, ez várható 2013-ra is. Ezzel összefüggő, rendezetlen kérdés a jövő évi minimálbérek, bérminimum és bérkompenzáció. A munkaadók legfeljebb a jövő évi várható infláció mértékéig, 4,2 százalékig látják elfogadhatónak a bruttó minimálbér, illetve szakmunkási bérminimum emelését.

A közfoglalkoztatás bővítése kedvező, mert a közmunka jobb, mint a segély, de ezek mesterséges munkahelyek, emiatt e lépés nem vonja maga után a GDP növekedését, további forrásbevonást igényel az állam részéről.

 

A munkahelyvédelmi program sikeréhez és fedezetének megteremtéséhez Gazsi Attila szerint alapvető fontosságú a kormány gyors megállapodása az IMF-fel és az Európai Unióval, mivel a régióban kiugróan magas és emelkedő magyar infláció, valamint a jövő évi ingatag költségvetési helyzet e lépés nélkül kezelhetetlen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!