Gazdaság

2013.04.04. 14:17

Szükséges az új kiegyezés

Vidéki tagozatok létrehozásával erősít a Menedzserek Országos Szövetsége (MOSZ), már elkezdődött a szervezés Veszprém megyében is - tudtuk meg Szabó György elnöktől, a Sanoma Zrt. vezérigazgatójától. A megújult szövetség a politika és a gazdasági vezetők közötti új kiegyezést szorgalmazza.

Osváth Sarolta

- A szövetség életének évek óta az egyik legfontosabb eseménye a Menedzserek bálja, amelyen átadják az Év Menedzsere és az Év fiatal menedzsere díjat. Az, hogy az idén mindkettőt vidéki, - siófoki és kisvárdai - cégvezető nyerte, kifejezi, hogy a MOSZ a vidék felé fordul?

- Nem így válogatunk, kizárólag a teljesítmény alapján ítéljük oda a díjakat, ez csak véletlen egybeesés. De valóban, a Menedzserek Országos Szövetsége a múlt évi közgyűlésén megújulást hirdetett, ennek egyik lényeges eleme a vidéki aktivitás növelése. Olyan menedzsereket várunk a sorainkba, akik felelős vezetőként elkötelezettek a magyar gazdaság, illetve a társadalom iránt is. Akik belátják, ahogy dolgoznak, amilyen cégeket létrehoznak, azok a kultúrák és minőségek előbb-utóbb összeadódnak és társadalmi szinten is megjelennek. Fontos és szükséges a mentalitás-váltás, amelyben nagy hangsúlyt kap a vezetői felelősség. 

- Mennyi a tagok száma?

- Szövetségünk az egyetlen olyan szervezet, amelynek tagjai maguk a vezetők és nem az általuk képviselt cégek. A 170 tag között multinacionális és hazai cégvezetők egyaránt megtalálhatók. Más területekről is szeretnénk megnyerni a felelős vezetőket. Intézmények, intézetek, egyetemek, kórházak, non profit szervezetek, kulturális létesítmények első számú vezetőinek bevonására gondolunk. Ezzel párhuzamosan szakítunk a fővároscentrikussággal is. 

- Ezen mit kell érteni?

- A tagságból most még legalább 140-en budapestiek, ezen változtatnánk. Vidéki tagozatokat hozunk létre, megyénként legalább húsz taggal számolunk. De nem egész megyére kiterjedő szervezeteket képzelünk el, a városok és környékük menedzserei jobban összetartanak, a vezetők ismerik egymást, könnyebben együtt működnek. Kecskeméten megalakult az első szervezet, Debrecenben és Szabolcs megyében is formálódik, Veszprémben is megkezdődött a tagozat szervezése. A feladatra Szabó Miklóst, a PLT ügyvezetőjét kértük fel, aki korábbról tagja a MOSZ-nak.

Szabó György a Menedzserek Országos Szövetségének az elnöke (Fotó: MOSZ)


- Mit nyújt az országos szövetség a tagjainak?


- Elsősorban fórumot kínálunk arra, hogy a tagok érvényesítsék a társadalom iránti elkötelezettségüket. A hamarosan több száz felső vezetőt tömörítő országos hálózat sajátos kapcsolatrendszert jelent, a tagok személyesen ismerik egymást, rendszeresen kommunikálnak egymással. A szövetség programjai népszerűek, számos találkozási pontot, megnyilvánulási lehetőséget nyújtanak. Egyre nagyobb az igény az ilyen típusú aktivitásra, havonta tizenöt-húsz új tag csatlakozik hozzánk. A MOSZ vonzereje még talán az, hogy olyan kivételes szervezetté alakítjuk át, ahol csak a felkészültség, a teljesítmény és az számít, hogy az adott vezető akar-e tenni az országért. Nem pedig az, hogy az aktuális politikai helyzetben éppen mit gondol. 

- Milyennek értékeli a magyar menedzserek teljesítményét?

- A gazdaság teljesítménye összefügg a menedzseri munka színvonalával. Bár emellett még sok más is közrejátszik. De éppen ez a gond: szinte általános az a felfogás, hogy a balsikerekért a külső körülmények a felelősek. Holott ezekhez az adottságokhoz alkalmazkodni kellene. A fejlettebb országokban a kudarcért a vezetők elsősorban saját magukat tartják felelősnek. Nálunk ez ritkán fordul elő. Persze, sok pozitív példa is akad. De amiatt, hogy hazánk a régió országaihoz képest is leszakadt versenyképességben, gazdasági növekedésében, illene önkritikát gyakorolnunk.

- Mit tehet ezért a szövetség? Erőteljesebben lobbizik?

- A MOSZ nem kívánja a munkaadói érdekképviseletekhez vagy a szakszervezetekhez hasonlóan a politikát törvénytervezetek véleményezésével vagy lobbival befolyásolni. Máshol a menedzsereket a politika jobban megbecsüli, viszont a politika lebecsülése sem vezet sehová. El kell ismerni a politika szükségességét, ugyanakkor a vezetők elvárják, hogy az államot európai színvonalon vezessék. Új egyensúlyt, konstruktív bizalmi légkört kell létrehozni a politika és a sikeres vezetők között. A menedzserszövetség ehhez hidat jelent. Azt gondoljuk, előbb-utóbb olyan jelentős szervezetté válunk, hogy a politika kéri majd a véleményünket.

A Menedzserek Országos Szövetsége a következő alapértékek szerint végzi tevékenységét: etikus, tisztességes üzleti magatartás, társadalmi szolidaritás és segítségnyújtás, szakmai fejlődés és a tudásmegosztás, valamint egészségtudatosság és a sport népszerűsítése. 






Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!