Gazdaság

2013.05.16. 20:12

Balatonnál a korona

Reményeink szerint még ebben a nyári szezonban újabb két tóparti városban vezetik be a helyi fizetőeszközt, a balatoni koronát, Keszthelyen és Hévizen.

Varga Ibolya

Leitold Lászlótól, a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatójától megtudtuk: már hónapokkal ezelőtt megkezdték a tárgyalásokat a két várossal a helyi fizetőeszköz bevezetéséről.

Keszthely önkormányzati képviselőtestülete csütörtökön rendkívüli ülésen tárgyalta meg a témát és felhatalmazta Ruzsics Ferenc polgármestert, hogy megkezdje a fizetőeszköz mielőbbi bevezetésével kapcsolatos tárgyalásokat.

Hévízen is előrehaladott állapotban van a balatoni korona bevezetésének előkészítése. Ezzel a tó környékén már két irányból is elérhető lesz a helyi fizetőeszköz.  Balatonalmádi, Balatonfüred, Litér, Nemesvámos, Tihany, Várpalota és Veszprém települési önkormányzatai fogtak össze, hogy helyi fizetőeszközt vezessenek be. A balatoni koronát tavaly márciusban vezették be. A legfőbb célja, hogy a helyi gazdaságot erősítse, amennyiben itt kaphatják az alkalmazottak a fizetésük részeként és csak itt is lehet elkölteni. A világon mintegy kétezer pénzt helyettesítő helyi fizetőeszközt használnak, s mind turisztikai vonzerőt is képvisel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!