Gazdaság

2013.11.24. 10:20

Összességében hullámzó teljesítményt nyújt Veszprém megye gazdasága

Pontos adatok valamint megfelelő helyzetelemzés nélkül nem lehet hiteles jövőképet felvázolni.

Napló

A tartalmas TOP 100+100 kiadvány ebben is képes segíteni, adott hangot véleményének dr. Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VKIK) elnöke.

Dr. Markovszky György kifejtette, ne a sötétben tapogatózzunk, hogy milyen időszakot éltünk át közösen, ebben az időszakban milyen sikereket, kudarcokat kellett megélnünk, és ezek után milyen jövő vár ránk próbáljunk tisztán látni. A 2012-es év adatállománya a NAV Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóság adatain keresztül látható, a Központi Statisztikai Hivatal pedig az idei első félévről ad átfogó képet. Ezek olyan adatok, amelyekre mérget lehet venni, és ezekre főleg építhetünk a következő időszakban is.

A fórumon Porga Gyula Veszprém polgármestere, dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, dr. Markovszky György megyei kamarai elnök, dr. Parragh László országos kamarai elnök

Fotó: Penovác Károly

A TOP 100+100 kiadvány a megye gazdasági életébe, a gazdasági folyamatokba enged bepillantást. Az ebben szereplő 200 legnagyobb vállalkozás képviseli a megye árbevételének 75 százalékát, nyugodtan mondhatjuk, képét adja a teljes gazdaságnak. A fennmaradó 25 százalék több tízezer vállalkozást takar, amelyeket nagyon nehéz lenne bemutatni. Nekünk pedig az a fontos, hogy trendeket, ágazatokat lehessen látni, és a kiadványból ez kiolvasható. Veszprém megye árbevételi növekedésében oroszlánrészt vállalt az első tíz helyezett. A TOP 200 vállalkozásának árbevételei között óriási a szórás, az elsőnek 202 milliárd, a 200.-nak pedig 0,74 milliárd, láthatóan nagy differenciák vannak. A 10. és a 200., de még inkább az 50. és a 200. között már messze nem ilyen nagy a különbség.

Jelezte, a megye lényeges teljesítmény javulást volt képes elérni. Míg az országos árbevétel mínusz 1,1 százalék, a régiós mínusz nyolc százalék, addig megyénké plusz 11,9 százalék. A TOP 200 vállalkozás esetében a növekedés 20 százalék feletti. A kettőszázas kör az exportban 95 százalékos részarányt képvisel, az alkalmazottak 49,6 százalékát foglalkoztatják. A megye adózás előtti eredményének 76 százalékát teszi ki a teljesítményük. A járműipar beruházásai és árbevétele évről évre nő, s a beruházások révén remélhető, ez a növekedés a jövőben is megmarad. A keresetek 11,3 százalékkal nőttek, ami örömteli kamarai a elnök számára.

A 2013. első félév a maga hullámzásával azt mutatja neki, hogy a válságnak még igazából nincs vége, nem tudjuk pontosan, mi következik 2014-15-ben. A jövőre nézve erre a bizonytalansági tényezőre is figyelniük kell a gazdaság szereplőinek.

Megyénk erőssége a kiegyensúlyozottságában van, nincsenek domináns cégek. A megye a régión belül a korábbi 13-14 százalékkal szemben 17 százalékra növelte árbevételi arányát. Ez komoly növekedést jelez, ugyanakkor pedig elégedetlen, mert megyénk arányainak valahol a 25 százalék körül kellene lennie, vélekedett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában