Ausztria: felzárkóztunk?

Azért lepődtem meg ezen a címen, mert az elmúlt 25 évben számos jóslat és ígéret hangzott el arra vonatkozóan, hogy milyen ütemben és hogyan közelítjük meg a „sógorokat”. Akik – félretéve az évszázados történelmi ellentéteinket, torzsalkodásainkat – mégiscsak egyfajta mintának, követendő példának számítottak. Furcsa volt azért is ez a kijelentés, mert éppen olyan ügyek terhelik az aktuális osztrák-magyar kapcsolatrendszert, mint a Raiffeisen Bank magyarországi kivonulásának lebegtetése, vagy a gazdák zsebszerződéseinek felülvizsgálata. A

z új magyar földtörvény kiakasztotta az osztrák gazdákat, akik a földhasználati bérleteiket féltik a jövőben. Olyannyira, hogy miniszteri egyeztetés is zajlik ezügyben a helyzet újragondolására, de nem várható semmi olyan lépés, ami alapjaiban változtatna a jelenlegi törvényi feltételeken. Az más kérdés, hogy mi a véleménye a magyar oldalon élő határmenti embereknek általában az osztrák gazdák itteni tevékenységéről, és hogy érdekli-e őket a „sógorok” itthon kitermelt nyeresége. Mindenesetre úgy látom, nemhogy közelítettünk, inkább távolodtunk az elmúlt negyedszázadban egymástól, már ami az életszínvonalat, a fizetéseket, a közlekedést, a munkamorált, a kooperációt, az adottságok kihasználását illeti.

Szóval, kell még 25 év legalább, hogy valamelyest közelítsünk egymáshoz. Ja, hogy miről szólt az említett címmel felvezetett cikk? Hát befejeződött a Fertő-tó menti, mintegy 21 kilométer hosszú kerékpárút-hálózat korszerűsítése, az út felveszi a versenyt az osztrák kerékpárutakkal. Derék dolog. Különösen, hogy mindez – ahogyan másutt is – sokszáz millió forintot érő uniós pályázatból valósult meg. Kár, hogy nem lehet vele a gazdaságot felpörgetni.