Gazdaság

2014.02.20. 13:55

Jó évet zártak a vállalkozók

Pápa - Közel négyezer új munkahely a térségben, kedvező foglalkoztatási mutatók, gazdasági növekedés, alacsony infláció - minderről sok szó esett a a nemrégiben a városházán rendezett hagyományos éve eleji vállalkozói fogadáson.

Nagy Imre

A város az alkalomra a területén működő potenciális gazdasági társaságok, cégek vezetőit látta vendégül.

A szakembereket dr. Kovács Zoltán köszöntötte, aki ismertette a kedvező térségi, és országos, a gazdasági növekedésre jellemző adatokat, és kiemelte, hogy az uniós pályázati lehetőségek bővülése is a vállalkozókat segíti. Köszönetet mondott a társaságoknak mind a munkahelyekért, mind a város büdzséjébe befizetett adóforintokért.

- Izmosodjanak, növekedjenek, mert a helyi gazdasági növekedés az itt élő családok egzisztenciális biztonságát is növeli - fogalmazott a kormánymegbízott.

Közel száz társaság vezetője, képviselője vett részt a hagyományos év eleji vállalkozói fogadáson (Fotó: Nagy Imre)


Dr. Áldozó Tamás polgármester vetített képes előadásában a 2013-as év helyi gazdasági eredményeiről szólt. Mint mondta, a vállalkozások által befizetett helyi adók a Pápai Hús 1913 Kft. nélkül is közel akkora összeget tettek ki, mint az előző évben. Ebből következően tíz százalékos gazdasági növekedés mutatható ki. Nőttek ezen kívül az építményadóval és az idegenforgalommal kapcsolatos adótételek befizetései is. A város polgármestere kiemelte: a helyi vásárlóerő az országos átlagot tükrözi, a foglalkoztatás pedig az elmúlt öt év legjobb átlagát mutatja. Az álláskeresők megoszlását tekintve hangsúlyozta, hogy a pályakezdők aránya alacsony, míg a nyolc osztállyal, vagy kevesebbel bírók az összes álláskereső 42,1 százalékát teszik ki.

A város 400 millió forintot különített el a az adósságkonszolidáció feltételeként megjelölt helyi gazdaságfejlesztési stratégia kidolgozására, amitől újabb eredmények várhatók. Ezt követően Barta E. Gyula, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ vezérigazgatója szólt a 2007-2013-as programozási időszak jellemzőiről, eredményeiről. Hagyomány, hogy a város elismerésben részesíti a legnagyobb adózókat. A tavalyi év eredménye alapján a legnagyobb összeget a Johnson Controls fizette a város büdzséjébe. Őket a Hirtenberger Bt., és a Boeing Magyarországi Fióktelepe követte. A rendezvény zárásaként a vállalkozók fehér asztal mellett beszélték meg tapasztalataikat.

 

Gazdaságfejlesztési program készül

A helyi gazdaság élénkítésére, fejlesztésére négyszázmillió forintot különített el a város önkormányzata. A folyamat már elkezdődött, a munkacsoportban, amit Unger Tamás alpolgármester vezet, minden, az önkormányzatban képviselettel rendelkező párt egy delegálttal vesz részt. Rajtuk kívül vállalkozások képviselői, gazdasági szakemberek is részesei a stratégia kidolgozásának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!