Gazdaság

2014.09.10. 09:50

Pápai Hús: a vállalat él és dolgozik

A csődeljárás befejezését követően a Pápai Hús 1913 Kft. július 1-gyel visszakerült a normál gazdálkodási szférába. A megkezdett reorganizációs program végrehajtását követően költséghatékonyabb szervezet jön létre, amivel stabilizálják piaci helyzetüket.

Tremmer Tamás

Új időszámítás kezdődött a Pápai Hús 1913 Kft. életében július elsejével. Ennek kapcsán kértük helyzetértékelésre Uzsoky Andrást, a társaság ügyvezető igazgatóját. Ismeretes, a megrendült anyagi helyzetbe került társaság tavaly július 9-én nyújtott be csődeljárás iránti kérelmet a Veszprém Megyei Bírósághoz. A céget stratégiailag kiemelt vállalatnak nyilvánították, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Zrt. pedig Szegőné Kemerle Juditot delegálta Pápára vagyonfelügyelőnek. Uzsoky András kiemelte a vagyonfelügyelő kimagasló szakmai, emberi hozzáállását, ami nagyban segítette helyzetük rendezését.

Az ügyvezető igazgató elmondta, a kft. július 1-gyel visszakerült a normál gazdálkodási szférába, azóta a csődegyezségnek megfelelően mindenkit kifizettek. Elismerte, az eljárás nem múlt el nyomtalanul, érezhető némi pesszimizmus velük kapcsolatban. A piac lassan veszi tudomásul, hogy a vállalat él és dolgozik. Mindehhez hozzájárul az is, hogy a húsipari ágazat az egész országban nagyon nehéz helyzetben van.

Jelezte, a pápai húsgyár alapvetően a hazai piacra termelt. A menedzsment úgy gondolta, az egyik kitörési pont az export erősítése lehet. E stratégiai célkitűzés megvalósítása közepette igen érzékenyen érintette őket az orosz embargó, ami egymilliárd forintos árbevétel kiesést okozott. Pedig épp egy nagyobb előrelépés előtt álltak: az elmúlt időszakban végrehajtották az orosz auditok során előírt fejlesztéseket, amelyek együttesen tízmilliós nagyságrendűek voltak. Szerinte az orosz piac kiesése Európa és Oroszország szembenállása nyomán kialakult nagyhatalmi politika következménye, emiatt vis major helyzetnek minősítette, ezért az őket ért hátrányok miatt kompenzációt várnának.

Az orosz piac kiesését a Távol-Keleten próbálják kompenzálni. A közelmúltban éppen Tajvanon voltak egy nagy kiállításon, ahonnan a kínai piacra próbálnak belépni.

A másik fejlesztési iránya a saját bolthálózat bővítése. A tulajdonos önkormányzat segítségével várhatóan két új üzletet tudnak nyitni, így a hazai forgalmukat 20-30 százalékkal szeretnék növelni.

Mindezzel párhuzamosan elkezdték a csődeljárás során kidolgozott reorganizációs feladatok végrehajtását. Az irányító szintek lecsökkentésével egy lapos piramishoz hasonló céget alakítanak ki korszerű, egyszerű, átlátható cégstruktúrával. A döntéseket azon a szinten kívánják meghozni, ahol ehhez a legtöbb információ áll rendelkezésre. A folyamathoz szaktanácsadókat is igénybe vesznek. Az új rendszer az év végével áll fel teljesen. A hatékonyabb működés a későbbiekben jövedelemnövekedést generálhat.

Uzsoky András hangsúlyozta, a hatékonyabb működési feltételek megteremtése, új piacok feltérképezése mind-mind pluszköltség. Mégis, amióta a gyár visszakerült a normál üzletmenetbe, minden beszállítót határidőre kifizetnek. Ezzel azt szeretnék tudatosítani a partnereikben, hogy a Pápai Hús 1913 Kft. joggal követeli helyét a piacon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!