Gazdaság

2014.12.16. 12:10

Mérnökök és politikai döntéshozók találkoztak

Veszprém – Az évzáróval olyan fórumot kívántak létrehozni, ahol találkozni tudnak politikai döntéshozókkal.

Tremmer Tamás

Céljuk, hogy ne egymás között és egymásnak mondogassák problémáikat. Szeretnék ezeket kivinni a szakma körből, hogy mások is megismerhessék, és velük együtt próbáljanak lépni, megoldásokat keresni.

A mérnökök évzáró rendezvényen politikai döntéshozókkal találkozhattak (Fotó: Tremmer Tamás)

Mindezt Zalavári István, a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara elnöke mondta a szervezet hagyományos évzáróján. Hozzátette, az építőipar nehéz helyzetben van. Nem könnyített a helyzetükön a sok jogszabályi módosítás. Nagy baj, hogy Veszprém megyében kevés a munka, ennek hozadékaként évtizedekkel ezelőtt alakult mérnöki műhelyek szűnnek meg. Mindenki arra „fut”, amerre tud. Szeretnék elérni, hogy a helyi munkákkal helyieket bízzanak meg, hiszen akkor a helyi adó is itt marad. Emiatt már felvették a kapcsolatot a Polgárdy Imrével, a megyei közgyűlés elnökével. A szervezetnek jó a kapcsolata a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a Pannon Egyetemmel, a katasztrófavédelmi igazgatósággal is.

Az évzáró során örömteli pillanat volt az örökös tag címek átadása. A kamara elnöksége úgy döntött, ezt idén Horváth Lajos, Károly Róbert és Laky János vehetik át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!