Gazdaság

2015.07.03. 12:49

Nem sikertörténet a Balatoni Korona

A fő célokat elérték, az emberekben azonban mégsem tudatosult a Balatoni Korona használatának közösségi haszna. Egyelőre kevesen fizetnek a helyi pénzzel.

Tremmer Tamás

Nagy rössel indultak, komoly célokat fogalmaztak meg, amikor bevezették a Balatoni Koronát Veszprémben, de mostanra mintha alább hagyott volna a lendület. Az eddigiek alapján úgy tűnik, nem egy sikertörténetről van szó, tettük szóvá Leitold Lászlónak. A Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgató nem sértődött meg ezen, hisz maga is így látja.

- Legnagyobb gondnak azt érzem, hogy a társadalom ingerküszöbét nem tudtuk átlépni. Meglepő, hogy senki nem tesz egy lépést sem annak érdekében, hogy beszerezze a Balatoni koronát. Még akkor sem, ha az elfogadóhelyeken 5-10 százalék kedvezménnyel tudna vásárolni. Ha megkapja valakitől (munkáltató, önkormányzat), akkor szívesen elkölti, ez a része kialakult, csak az öntevékeny részével van baj.

A kitűzött főbb célokat teljesítették, a beváltóhelyek száma meghaladja a 200-at, a forgalomban lévő Balatoni Korona értéke 10-20 millió forint között mozog. Szerinte az emberek nem mérték fel, hogy ennek használatával hazai munkahelyeket tudnának megtartani. Lehet, hogy nem az ő sajátját, hanem a szomszédjáét. De ez nem mozgatja meg az embereket.

Nem adják fel törekvéseiket. Vannak jó példák az országban. Hajdúnánás önkormányzata minden egyes önkormányzati dolgozónak hétezer Bocskay Koronát, még úgy is, hogy ez 12 százalékkal adóval terhelt, amit befizetnek a költségvetésbe. A helyi pénzek szövetségének a célkitűzései között szerepel elérni az országgyűlésben, hogy a helyi pénzek is bekerüljenek a cafeteria elemek közé, ezzel elveszti a 12 százalékos versenyhátrányát. Leitold László reményei szerint ez lökést adhatna a munkáltatóknak, és inkább Balatoni Koronát adnak, mint Erzsébet utalványt.

A közbeszerzés területén is előbbre kívánnak lépni. Ebben Veszprém úttörő szerepet vállalt. Információi szerint a város már kiírt egy olyan pályázatot, ahol az ellenérték egy kisebb részét Balatoni Koronában fogja kifizetni az önkormányzat. Ez a forgalomba hozatalt nagymértékben segítené. Szeretnék, ha ez a szép pénzhelyettesítő eszköz nem csak kedves lenne mindenkinek, hanem használnák is, így betöltené azt a funkcióját, hogy segíti a helyi vállalkozásokat, és közösségteremtő forma is egyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!