Gazdaság

2015.10.13. 18:39

Iskolai fizetőeszközt vezetnek be, így nevelnek gazdálkodásra

Somlóvásárhely – Életre és gazdálkodásra neveli a Széchenyi iskola tantestülete által kitalált módszer a diákokat.

Tisler Anna

A jó teljesítményt, a közösségi munkát, a példamutató magatartást Somlóvé elnevezésű iskolai fizetőeszközzel jutalmazzák. Mint Martonné Vathy Hedvig igazgató elmondta, tavaly tanév végén megkérdezték a diákokat, hogy mit szeretnének vásárolni. A legtöbben számítástechnikai eszközöket, kerékpárt, sportszereket neveztek meg. A nyáron kidolgozták az értékelési rendszert. Az eszközök ára Somlóvéban a bolti ár közelében lesz. – Mindenből csupán néhány darabot szerzünk be, így azok juthatnak hozzá, akik az elsők között gyűjtik össze az összeget – tette hozzá az igazgató. – Úgy gondoltuk, ha mindenki tud-na vásárolni laptopot, kerékpárt, függetlenül attól, hogy mennyi idő alatt gyűlt össze a pénz, veszítene a program a motiválóerejéből. Egy megnyert tanulmányi verseny akár több ezer Somlóvét is érhet, és jár jutalom a társak segítéséért, a rendezvényeken való szereplésért is.

Könnyen, akár egy hét alatt összegyűjthető összegért is lesznek áruk a boltban, a tanárok azonban azt szeretnék elérni, ha hosszabb időn át gyűjtenének, majd az összeget olyan dologra fordítanák, amire valóban szükségük van, és amit a tanulásban tudnak használni. A program része a szemléletformálás is, megismertetni már gyermekkorban azt, miért fontos a tervezés, az előre gondolkodás, a reális célok megfogalmazása. A diákok is örülnek a lehetőségnek.

Varga István karbantartó szereli a leendő boltnak helyet adó faházat a diákok segítségével
Fotó: Tisler Anna

Az egész iskolát feldobta a program híre, fogalmazta meg a nyolcadikos Bogdán Nikolett. A jutalom reményében már azok a diákok is csendben vannak órán, akik nem mindig szoktak figyelni. Mindenki tervezget, hogy mit szeretne vásárolni, és milyen feladatokat kell ahhoz vállalnia, hogy legalább év végére rendelkezésre álljon az összeg.

A hetedikes Varga Dávid laptopra gyűjti a Somlóvét. Otthon asztali számítógépe van, amelyen két testvérével osztozik. Szeretné, ha lenne egy külön gépe. Úgy tervezi, év végére szorgalmi feladatokkal, jó magatartással összeszedi az árát. A nyolcadikos Bottyán Adrienn mire elkezdi középiskolai tanulmányait, szintén egy laptop boldog tulajdonosa szeretne lenni. A másodikos Klinger Lili tabletre vágyik. Mint elmondta, tudja, sokat kell érte dolgozni, de ő vállalja. Megírja a szorgalmi házi feladatot is, hiszen így duplán nyer. Többet tanul és a vágya is teljesül. Az ötödikes Kiss Laurának és osztálytársainak is tetszik a program. Laura ugyan még nem tudja, mire fog gyűjteni, de osztálytársaival szünetben sokat beszélgetnek róla. A negyedikes Üregi Balázs gördeszkát szeretne, osztálytársai pedig görkorcsolyára vágynak. A legkisebbek színes ceruzát, rajzfilmhősök képeivel díszített tolltartót, rajzeszközt és kifestőt szeretnének.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!