Gazdaság

2015.11.12. 15:35

Hiánypótló kiadvány a megye gazdaságáról

Veszprém – A Veszprém megyei legnagyobb árbevételű cégek sorrendjében az élen idén nincs változás.

Tremmer Tamás

A megye TOP 300 cégének mutatói jelentős javulásról adnak számot. A gazdasági teljesítményük nő, ahogy az országé. Idén három százalék körül alakul a hazai GDP növekmény. Ez a régiós átlagnak megfelelő, de messze az EU-átlag feletti, mondta Kovács Árpád egyetemi tanár, a Költségvetési Tanács elnöke.

Idén immár kilencedik alkalommal jelent meg a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VKIK), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága, a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Főosztálya, valamint a Napló közös kiadványa, a TOP 100+200 Veszprém megyei gazdasága, amelyet ezúttal is konferenciával kötöttek össze. Kovács Árpád előadásában rámutatott, ebből a növekedési szintből 1,5–2 százalék az uniós tagságunknak, valamint az uniós forrásoknak köszönhető. 2020-től azonban ezek elapadnak, hazánknak arra kell felkészülnie, hogy külső forrás nélkül is fent tudja tartani a gazdasági növekedést.

Véleménye szerint a pozíciónk jó. A jelen beruházásai a jövő fejlődésének hajtóerői, éppen ezért örvendetes, hogy a beruházási ráta 2012 óta emelkedett, ebben meghatározó az állami beruházási aktivitás. A fogyasztás bővülése a fejlődés további hajtóereje, a lakossági fogyasztás dinamikája három százalék körüli szinten stabilizálódhat. Az infláció várhatóan továbbra is alacsony marad a közép-kelet-európai országokban, elsősorban az olajár csökkenése miatt. Magyarországon a bruttó államadósság csökkenése és annak olcsóbbá váló finanszírozása következtében a kamatkiadások egyre kisebb terhet jelentenek, nő a fiskális mozgástér.


A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Napló szerkesztősége mint a Pannon Lapok Társaságának tagja által ala-pított Az Év Vállalkozása Díjat nagyvállalat kategóriában az ajkai Poppe + Potthoff Hungária Gépgyártó Kft. kapta. A díjazottak és az átadók: Markovszky György, Földing László és Gellén László, a Poppe + Potthoff Kft. ügyvezetője, valamint Kázmér Judit 
Fotó: Penovác Károly


Nagy változás nincs az élen, de az látszik, hogy az autóipari szereplők egyre nagyobb súllyal képviselik a megyét, hangsúlyozta Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A megyei erősorrendben első a Continental Automotive Hungary Kft., mögötte a Nitrogénművek Zrt., majd a Valeo Auto-Electric Kft. következik. Közülük ketten járműipari beszállítók, amelynek évtizedekkel ezelőtt alig volt nyoma a megyében. Hagyományos szereplő viszont a vegyipari tevékenységet folytató Nitrogénművek, aamely azonban nyomaiban sem hasonlít korábbi önmagára. E három cég együttes árbevétele több mint az utánuk jövő hét vállalaté összesen. A TOP 10-ből 5 autóipari beszállító.

A kamarai elnök kifejtette, a megyei vállalatok teljesítménye egyre jobban koncentrálódik. Megyénkben 10800 vállalkozás működik, az összes megyei árbevétel 77,2 százalékát a TOP 300 cég adja. Az exportbevételnél az a mérték 97 százalék feletti. Mindebből jól látszik, a megye gazdasági teljesítményét ez a 300 vállalat határozza meg.

Nemcsak a jelenlegei helyzetük jó, hanem a jövőbeni irány is. 2015. első félévét nézve az látszik, hogy a legnagyobb vállalatok beruházásai 20 százalékkal növekedtek az előző időszakhoz képest. Ha ezt az ütemet sikerül tartani, az komoly előrelépést jelenthet a megye gazdasági teljesítményében.





Az idegenforgalomról szólva megemlítette, 2015 első 8 hónapjában mind a belföldi, mind a külföldi vendégek nagyobb számban keresték fel a kereskedelmi szálláshelyeket, mint egy évvel ezelőtt. E téren is koncentrálódás jelei figyelhetőek meg: az északi parton Balatonfüred viszi a prímet, a város forgalma akkora, mint a következő három településé együttesen.

Umenhoffer Ferenc, a Nemzeti Adó és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága főigazgatója elmondta, a megyében működő vállalkozások árbevétele 2014-ben megközelítette az 1500 milliárd forintot, ami 4,4 százalékkal magasabb érték, mint az egy évvel korábbi adat. A változás meghaladta a régió növekedési ütemét, így Veszprém megye súlya 20,8 százalékra nőtt ezen a területen. Az adózás előtti eredmény több mint nyolcvanmilliárd forint lett a megyében, ami másfélszeresével több, mint egy évvel korábban. A változás oka, hogy a cégek nyeresége nőtt, veszteségük pedig csökkent. Növekedett a nyereséges vállalkozások száma is (3,8 százalékkal), míg a háromszáz legnagyobb vállalkozásnál csaknem hat százalékkal javult ez az adat. A főigazgató kiemelte, az adóbevételek 2015 első három negyedévét figyelembe véve összességében több mint tíz százalékkal növekedtek: valamennyi adófajtánál meghaladták az előző évit, a legnagyobb emelkedés a társasági adónál figyelhető meg.

A gazdasági konferencián bemutatkozott az Ajkai Elektronika Kft., valamint a Jákófa Kft.

Megkerülhetetlen forrás

Veszprém – A Top100 + 200 kiadvány meghatározó információkat ad a közélet, a gazdaság és a tudomány vezetőinek, és bemutatkozási lehetőség a gazdasági szereplőknek, mondta Kázmér Judit, a Pannon Lapok Társasága (PLT) stratégiai ügyvezetője a kiadvány bemutatóján.

Az értékesített példányszámok alapján a PLT Magyarország legnagyobb fizetős napilapcsoportja, a társaság Fejér, Zala, Vas és Veszprém megyében több mint 150 ezer lapot értékesít hangsúlyozta Kázmér Judit. Hozzátette, a PLT-napilapok olvasottságát még a többi lap együttes olvasottsága sem közelíti meg, ez egyben azt is jelenti, hogy a lapok a megyei sajtópiac megkerülhetetlen hírforrásai. Megjegyezte, bár a nyomtatott lapok piaca évről évre csökken, a hűséges olvasóknak köszönhetően a lapcsoport tartja a pozíciót. A stratégiai ügyvezető emlékeztetett, a napilapkiadás mellett széles tevékenységi spektrummal rendelkezik a társaság, a digitális termékek mellett ingyenes városi hetilapok és további ingyenes kiadványok is színesítik a palettát. Rendkívül sikeresek az ügyfélszolgálati tevékenységek, így a koncertszervezés vagy az olvasók által beküldött receptekből összeállított szakácskönyvek, amelyekből már tizenöt jelent meg összesen 140 ezres példányszámban. Az ország legnagyobb példányszámú heti műsorújsága, az RTV Tipp több mint húszezer példánnyal előzi meg a második helyezettet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!