Gazdaság

2015.12.21. 18:08

Lesz hal a tóban

Megyei körkép – Az idei esztendőben összesen 365 854 kilogramm pontyot és 6722 kilogramm süllőt telepítettek a Balatonba, de jutott a tóba csuka, compó és menyhal is.

Tremmer Tamás

A hónap közepén befejezte a haltelepítéseket a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit (BHN) Zrt. Szári Zsolt vezérigazgató elmondta, idén kétés háromnyaras korosztályt tettek a Balatonba, összesen 365 854 kilogrammot. Ez a mennyiség azonban tartalmazza a tavalyi 33 977 kilogrammos elmaradást. Előnevelt csukából 256 000 darabot telepítettek, ami hatezer darabbal több, mint az éves kötelezettség. Egynyaras süllőből 6722 kilogrammot helyeztek a Balatonba, ez is 722 kilóval több, mint a kötelezettségük. Szári Zsolt jelezte, a három fő halfajon kívül telepítettek még 1500 kilogramm compót (ebből 200 kilogramm a kötelezettség), terven felül pedig 1100 kilogramm széleskárászt, 750 kilogramm kétnyaras harcsát és 200 darab kétnyaras balint is tettek a tóba. A Balaton történetében idén először menyhalat is telepítettek a tóba. Ez a faj őshonos a Balatonban, de mára kipusztult. A 650 darab kétnyaras menyhal telepítése jelzésértékű, a faj újrahonosítását a jövőben is folytatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!