szakmai tisztogatás

2017.09.26. 07:26

Nincs diplomája? Nem lehet végrehajtó!

Alaposan átrostálják a végrehajtói szakmát, akinek nincs jogi diplomája vagy nem tudja igazolni, hogy jogi egyetemre jár, az december 31-től munkahelyet kell váltson.

Eközben az elmúlt hónapokban új, immár jogvégzett szakembereket neveztek ki – írta a Magyar Idők kedden.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke elmondta: 2017. december 31-én minden végrehajtónak kell, hogy legyen jogi diplomája, de legalább jogi egyetemre kell járnia. Az a végrehajtó, aki nem tudja igazolni, hogy felvették és be is iratkozott, annak az év végén megszűnik a megbízatása.

A Magyar Idők úgy tudja, nagyjából három tucat végrehajtó „hullhat ki” a fenti feltétel miatt. Schadl György ezt nem erősítette meg, de hangsúlyozta: a távozók számától függetlenül nyilvánvaló, hogy a végrehajtás szakmai színvonalának emelkedése a hitelezők és az adósok helyzetét is megkönnyítheti.

Az elnök elmondta azt is, hogy tavasz óta számos álláspályázat jelent meg, és szinte mindegyiknél többszörös volt a túljelentkezés. A korábban körülbelül 170 tagú szakmai közösség létszáma 230-ra emelkedik, jelenleg nagyjából kétszáz végrehajtó dolgozik az országban – tett hozzá. Az utóbbi hónapok pályázataira mások mellett ügyvédek, végrehajtási ügyszakos bírók, közjegyzőhelyettesek is jelentkeztek. A pályázók közül végül – mások mellett – egyetemi tanszékvezető tanárt és nagydoktori tudományos fokozattal rendelkező személyt is végrehajtónak neveztek ki – írt a lap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!