készpénzkímélő megoldás

2017.10.20. 06:50

Bővült a bankkártya-elfogadóhelyek száma

Rendkívül sikeres a bankkártya-elfogadóhely telepítési program, az első lépcsőben vállalt 30 200 terminálnak már több mint a felét forgalomba helyezték.

A most meghirdetett újabb 30 ezer terminállal a közeljövőben az online pénztárgépekhez viszonyított lefedettség megközelíti majd a 80 százalékot. Az újabb elfogadóhelyek telepítésének költségvetési forrását a kormány már korábban biztosította – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A szaktárca közölte: továbbra is eszközönként 80 ezer forint támogatást nyújt a költségvetés. A szolgáltatók a második ütemben is legfeljebb 1 százalék forgalomarányos díjat számíthatnak fel. A korábban jellemző 3-5 százalékos díjtételt tehát jelentősen sikerült csökkenteni, illetve a több jogcímen kiszámlázott tételek helyébe egy fizetési kötelezettség lép.

Hozzátették, a terminálok beszerzési költségei az első ütem meghirdetését követően jelentős mértékben csökkentek, így a támogatás korábbi összegének fenntartásával a bankkártya-elfogadó terminálok telepítéséhez közvetlenül kapcsolódó költségek is elszámolhatóvá válnak akár a fenntartási időszak alatt is.

Továbbra is kizárólag olyan új eszközök beszerzése támogatható, amelyek a hazai vásárlói szokásoknak megfelelően biztosítják a modern, érintéses fizetési mód széleskörű alkalmazását. Új feltétel viszont, hogy a készüléknek alkalmasnak kell lenni közszolgáltatási díj (gáz, villany stb. számla) kártyás befizetésére a készpénzkímélő megoldások további térnyerése céljából.

A szaktárca hangsúlyozta: a kormány kiemelt célja a készpénzállomány csökkentése, a készpénzmentes fizetési megoldások ösztönzése. A Magyarországon forgalomban levő készpénzállomány GDP-hez viszonyított aránya mind regionális, mind uniós összevetésben kiugróan magas, az EU átlaga 8 százalék körül mozog. A magas készpénzállomány évente több százmilliárd forint nemzetgazdasági többletköltséget jelent.

A digitális korszak küszöbén kifejezetten kívánatos a rendelkezésre álló elektronikus fizetési módozatok, és az ahhoz szükséges infrastruktúra látványos szélesítése.

A hazai fizetési rendszer korszerűsítési stratégiájának alapját a bankkártya-elfogadóhálózat bővítése jelenti, amely az egyik leglényegesebb előfeltétele minden további, a lakosság pénzügyi tudatosságának erősítését, illetve a gazdaság digitalizációjának elősegítését szolgáló lépésnek.

A hazai pénzforgalmi rendszerben eddig a bankkártya-elfogadóhelyek jelentették a szűk keresztmetszetet, csak minden második online pénztárgépre jutott egy POS terminál. A szaktárca szerint bebizonyosodott, hogy a hosszú ideje stagnáló bankkártya-elfogadó piac problémája hatékony állami közbeavatkozással megoldható. A bankkártya-elfogadóhálózat bővítése a gazdaságfehérítésben elért eredmények kiterjesztését is támogatja, a kártyával fizetni szándékozó polgárok kényelmét szolgálja és segíti a Magyarországra látogató nagy számú turista pénzköltését, itteni fogyasztásuk növelését is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!