Vidékfejlesztés

2021.12.05. 21:20

Újabb támogatásokra számíthatnak a fiatal gazdák

A gazdák az eddigieknél is jelentősebb támogatásra számíthatnak a következő európai uniós fejlesztési ciklusban. Az Agrárminisztérium tervei szerint az eddigi jól bevált intézkedések mellett új eszközök is ösztönöznék a generációváltást a mezőgazdaságban.

Az új közös agrárpolitikában is kiemelt szerep jut a generációváltásnak, a fiatal gazdák ösztönzését számos eszköz támogatja majd – derült ki Nagy István képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából. Az agrárminiszter közölte: az Európai Unió minden tagállamában az egyik legfontosabb feladat, hogy a fiataloknak vonzóvá tegyék a mezőgazdaságot – írja a Magyar Nemzet.

– Az ágazat fiatalításához nélkülözhetetlen a kiszámítható és versenyképes jövedelem biztosítása. Ezért is fontos, hogy a közvetlen támogatások, a nemzeti támogatások, valamint a terület- és állatalapú vidékfejlesztési források évről évre termelés- és jövedelembiztonságot nyújtsanak a gazdálkodóknak – hívta fel a figyelmet Nagy István.

Megjegyezte: a mezőgazdaságban elérhető átlagos reáljövedelem 2010 és 2020 között a duplájára emelkedett, ami a második legnagyobb növekedés az Európai Unióban. Emlékeztetett arra, hogy 2010 óta a kormány agrárpolitikájának számos intézkedése hozzájárult a generációs megújulás ösztönzéséhez. A fiatalok a területalapú támogatásoknál többletforrást kaphatnak. A Vidékfejlesztési programban külön forráskeretre pályázhatnak. Az alprogram első eleme a fiatal gazdálkodóknak teszi lehetővé a tudásátadási szolgáltatások igénybevételét. A második elem a beruházásokat ösztönzi, mivel az alaptámogatási intenzitáson felül a negyven év alatti termelők további tíz százalékot kaphatnak. Az eddig meghozott támogatói döntések eredményeként 1051 fiatal gazda mintegy 44,41 milliárd forintos támogatásban részesült. A harmadik elem a fiatal gazdák indulását segíti, a negyvenezer euró­nak megfelelő egyszeri hozzájárulást idáig összesen 1304 fiatal termelő vette igénybe, s így mintegy 16,28 milliárd forint jutott el hozzájuk.

A generációs megújulás kérdése az előző ciklushoz hasonlóan a 2023 és 2027 közötti közös agrárpolitika céljai között is megjelenik. A tárcavezető jelezte: a magyar kormány a következő európai uniós finanszírozási ciklusban is szeretné alkalmazni azokat az eddigi intézkedéseket, amelyek a fiatal gazdák szempontjából előnyösnek számítanak, így például a beruházási pályázatokon továbbra is többlettámogatást nyerhetnek. A tervek szerint új elemként jelenik majd meg a gazdaságátadási támogatás, amelynek célja, hogy a nyugdíjkorhatárhoz közel álló gazdálkodók mezőgazdasági üzemeit fia­talabb termelők vegyék át. A gazdaságátadásban részt vevők pedig a különböző pályázatok esetében többlettámogatásban részesülhetnek majd.

Feldman Zsolt, a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára korábban az egyik közösségi oldalon közölte: minden elérhető és felhasználható eszközzel segítik a fiatalokat, hogy boldogulni tudjanak a mezőgazdaságban.

A bejegyzéséből kiderült az is, hogy konkrét tervek vannak arról, hogy a fiatalokat segítő induló támogatást célzottabbá tegyék, az így elérhető összeg pedig a százezer eurót is megközelítheti. Az államtitkár jelezte azt is, hogy a fejlesztési programoknál a tárca továbbra is szeretné fenntartani a tíz százalékkal magasabb támogatási intenzitást és növelni szeretnék a területalapú támogatásnál a fia­tal gazdáknak az egy hektárra fizetett többletforrást is.

A kormány a támogatáspolitika mellett a szabályozási és adópolitikai eszközökkel is ösztönzi az ágazat generációs megújulását. Ezért az idei évtől egyszerűbbé és még kedvezőbbé vált az őstermelők adózása; a lépés hozzájárul a családi gazdaságok megerősítéséhez. A fenti intézkedéseket egészíti ki az a törvényjavaslat, amely nemrég került a parlament elé, és a fő célja, hogy a nyugdíj előtt álló termelők egyszerűbben, kevesebb adminisztrációval tudják átadni gazdaságukat a következő generációnak.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!