globális felmérés

2021.05.29. 11:00

A magyarok közel fele kész arra, hogy bármikor átképezze magát

A magyar munkavállalók csaknem fele mondta a világjárvány alatt azt, hogy bármikor kész átképezni magát és egy teljesen más területen elhelyezkedni – derül ki a Boston Consulting Group (BCG), a The Network és annak magyar partnere, a Profession.hu közös, globális, Decoding Global Reskilling and Career Paths című legfrissebb tanulmányából.

A BCG ismertette a tavaly október és december között végzett felmérés eredményeit, amelyek szerint globálisan a válaszadók 36 százalékának munkájára volt negatív hatással a világjárvány – ez leginkább csökkentett munkaidő, illetve elbocsátások formájában jelentkezett. Magyarországon ez az arány 32 százalék volt, éppen annyi mint Finnországban és Szerbiában. A listán Magyarországot megelőzi Svájc – 34 százalékkal –, utána pedig Törökország következik 31 százalékkal.

A magyar válaszadók 49 százaléka úgy nyilatkozott a pandémia közepette, hogy mindenképpen nyitott az átképzésre, de további 47 százalékuk is azt mondta, hogy amennyiben ez feltétlen szükséges volna az állása megtartásához, akkor hajlandó lenne rá.

Összehasonlításképpen, a globális átlag 68 százalék és 28 százalék volt ugyanezekben a kérdésekben. A magyar válaszadók közül a turizmusban és a vendéglátásban dolgozók mellett a kereskedelemben, egészségügyben, telekommunikációban és a pénzügyi szektorokban dolgozók több mint fele mondta azt, hogy mindenképpen nyitott az átképzésre.

A globális átlagtól eltérően gazdasági visszaesés Magyarországon nem csak a fiatal, de a 60 év feletti korosztályokat, valamint a kevésbé képzett mellett a legmagasabb végzettségű munkavállalókat is sújtotta.

Az elbocsátások és a csökkentett munkaidő köztudottan a turizmusban és a vendéglátásban dolgozókat (87 százalékukat) érintette leginkább, de a kereskedelem, a média, a professzionális szolgáltatások, valamint a pénzügy, az energiaipar, és a közigazgatás területét sem kímélték a felmérés eredményei alapján.

Globálisan és Magyarországon is a digitális és az informatikai szektor vezeti a lehetséges következő karrierállomások listáját – valószínűleg az ezen a területeken folyamatosan megnyíló lehetőségek és az általában magas jövedelmek miatt. Az irodai és szervezéssel járó munkákat, mint például a marketinget és az emberi erőforrások területet szintén vonzó karrierlépésnek vélik a válaszadók, annak köszönhetően, hogy ezekre a területekre könnyebbnek tűnik a váltás.

A globális felmérés adatfelvétele 2020 októbere és decembere között zajlott, 208 807 résztvevővel a világ 190 országából.

A felmérésben 1100 magyar munkavállaló vett részt, ebből 26 százalék alapfokú diplomával, további 49 százalék pedig felsőfokú diplomával rendelkezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!