World Economic Forum

2019.10.09. 10:23

A rangsor visszaigazolja a magyar gazdaságpolitika törekvését

A tavalyihoz képest egy helyezéssel előrébb lépett Magyarország, így a 47. helyen áll a World Economic Forum (WEF) idei versenyképességi rangsorában. Hazánk törekvése, hogy a makrogazdasági stabilitás fenntartása mellett tovább javuljanak a gazdasági növekedés minőségi, versenyképességi feltételei – így kommentálta a Pénzügyminisztérium (PM) szerdán kiadott közleményében a legfrissebb ranglistát.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács e célból kidolgozta, a magyar kormány 2018 novemberében pedig elfogadta a „Program a versenyképesebb Magyarországért” címet viselő javaslatcsomagot, amely hat fő területen, az adózás, a foglalkoztatás, a közszféra, az egészségügy, az oktatás és a vállalati környezet működését illetően tesz javaslatot konkrét lépésekre a versenyképesség átfogó javítása érdekében – emlékeztet a PM.

Az idei és az elkövetkező évek legfontosabb gazdaságpolitikai célja az, hogy – az eddigi eredményekre építve – tovább javuljon a magyar gazdaság versenyképessége és a vállalkozások termelékenysége. A növekedési ütem fenntartását segíti – és emellett kedvezően befolyásolja a társadalompolitikai folyamatokat – a kormány által kidolgozott Gazdaságvédelmi Akcióterv és a Családvédelmi Akcióterv végrehajtása is.

A PM kommentárja felidézi, hogy a WEF ranglistán elért előrelépés egyebek mellett a magyar gazdaságpolitika jobb vállalati megítélésének, a makrogazdasági stabilitásnak, a javuló munkaerőpiaci folyamatoknak és infrastruktúrának köszönhető a jelentés szerint.

Magyarország abszolút teljesítménye, azaz a Global Competitiveness Indexe 0,8 ponttal javult, ami a legkedvezőbb változás a visegrádi országok között. A WEF által vizsgált 12 fő versenyképességi tényező közül 8 területen javult Magyarország versenyképessége az elmúlt évhez képest. A 12 fő tényező közül Magyarország az infrastruktúra (27. hely), az innovációs képességek (41. hely) és a makrogazdasági stabilitás (43. hely) területén szerepel a legjobban a rangsorban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában