mérsékelhetőek a károk

2019.06.07. 08:19

Az agráriumnak alkalmazkodnia kell az időjárási szélsőségekhez

Ma hazánk időjárása olyan, mint amilyen Bulgáriáé volt az 1960-as években, vagyis egy mediterrán típusú éghajlatról van szó – mondta Gyuricza Csaba.

Forrás: HírTV

A magyar mezőgazdaságnak alkalmazkodnia kell az egyre szélsőségesebb időjáráshoz – hívta fel rá a figyelmet Gyuricza Csaba a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója a Hír TV Magyarország élőben című műsorában annak kapcsán, hogy a rengeteg eső májusban komoly károkat okozott a földeken, a gazdáknak pedig arra kell készülniük, hogy a szokásosnál melegebb lesz az idei nyár.

Gyuricza Csaba elmondta, ma hazánk időjárása olyan, mint amilyen Bulgáriáé volt az 1960-as években, vagyis egy mediterrán típusú időjárásról van szó, ami kihat az élet minden területére, így az agráriumra is.

Földi-Kovács Andrea kérdésére, hogy teljes szemléletmód-váltásra van-e szükség a főigazgató elmondta, nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy más gazdálkodástípussal más növényfajokkal és más típusú növénybetegségekkel kell megismerkedni.

Gyuricza Csaba ismertette, az aszályt elkerülni nem lehet, de az aszálykárokat lehet mérsékelni úgy, ha a gazdák a talajművelésben megtartanák a nedvességet a földben.

Ma Magyarországon az éves csapadék felét elpazaroljuk úgy, hogy az nem hasznosul a mezőgazdaság számára, ez 250-300 milliméter csapadékot is jelenthet – tette hozzá.

Az úgynevezett precíziós technológiával kapcsolatban elmondta, tulajdonképpen a mezőgazdasági és az informatikai ismeretek szimbiózisáról van szó, vagyis a digitális megoldások alkalmazásáról az agráriumban.

2030-ig évente 17 milliárd forint jut az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére. Gyuricza Csaba elmondta, ebből a pénzből sok mindent lehet csinálni, de ez az összeg nyilván nem elég az átütő sikerhez, ugyanakkor hosszútávon, az uniós források, valamint a vidékfejlesztési programban rendelkezésre álló források felhasználásával erre a célra 200-300 milliárd is juthat, amivel kétszeresére, akár háromszorosára is meg lehetne növelni az öntözhető területek nagyságát Magyarországon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában