Gazdaság

2007.02.27. 03:29

Biotechnológia Balatonfűzfőn

Balatonfűzfő - Elérhető közelségbe került hazánkban a biotechnológia ki- és egy biotechnológiai üzem felépítése. Mindehhez a Nitrokémia játssza az egyik katalizátor szerepét.

Tremmer Tamás

A nehézvegyipari üzemek közül csak néhány élte túl Magyarország tényleges bekapcsolódását a világgazdaságba. A balatonfűzfői Nikrokémia egyike volt az ország legjelentősebb vegyipari üzemeinek, azonban a vállalatcsoport mára megszűnt létezni. A közel százéves múlt hagyatékaként óriási környezetszennyeződés halmozódott fel, amely felszámolása több mint 15 milliárd forintot emésztett fel. Az így létrejött barnamezős terület alkalmatlan bármilyen turisztikai vagy városfejlesztési célra. Ugyanakkor a rehabilitált terület, a meglévő - és minden igénynek megfelelő - infrastruktúra, a vegyiparra szakosodott még meglévő szakembergárda, a Pannon Egyetem mint közeli tudásbázis egyedülálló lehetőséget biztosít egy környezetbarát korszerű vegy- ipar, a jövőt meghatározó biofinomító létrehozásához. A terület logisztikai szempontból is igen kedvező fekvésű, a közúti, a vasúti összeköttetés egyaránt biztosított.Ennek a lehetőségnek a kihasználására észt-magyar együttműködés alakult ki, amelyet az elmúlt héten szerződésben is rögzítettek a Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt., valamint az észt NordBioChem OÜ. között. Az észt cég 900 ezer euró uniós támogatást nyert biotechnológiai fejlesztésre. Mivel Észtországban nincs kellő mennyiségű alapanyag, a társaság hazánkat választotta célterületnek. Felvették a kapcsolatot a Budapesti Műszaki Egyetemmel. Ezzel párhuzamosan Balatonfűzfőn is a biotechnológiát érezték kitörési lehetőségnek. Mindkét fél a Budapesti Műszaki Egyetemben látott partnert a továbblépéshez, így természetes volt dr. Sevela Béla egyetemi oktató számára, hogy összehozta a feleket. A megújuló alapanyagok felhasználása felkészülés az olaj utáni korszakra, és emellett környezetvédelmi szempontból is nagyon fontos a mielőbbi széles körű elterjedése. Az üzemanyagpiacon már elfogadott az olaj alapú komponens helyettesítése megújuló alapanyagbázison előállított etanollal. Az EU prognózisa szerint a megújuló alapanyagok felhasználása többszörösére növekszik 2030-ig. Az USA-prognózis még bátrabb.A vegyi anyagok között meghatározó jelentőségűek az úgynevezett platform vegyületek, amelyek mint alapanyagok számos további termék előállítására alkalma- sak. Ilyen vegyület a tejsav, amelyből környezetbarát termékek sora állítható elő és e termékek egyenértékűek a petrolkémiai bázison előállítottakkal. A Balatonfűzfőre elképzelt biofinomító évi 200 ezer tonna búza feldolgozásával állít elő tejsavat és tejsavszármazékokat. (Ezzel tízmillió hordó kőolaj feldolgozása váltható ki.) Hazánkban évente ilyen mennyiségű búzafelesleg áll rendelkezésre. A bioüzem elsődleges termékei élelmiszer-ipari, gyógyszeripari alapanyagok; étkezési búzacsíraolaj; biológiailag bontható csomagoló- anyagok; környezetbarát oldószer; talajjavító bioiszap lehetnek. A hulladékmentes technológia szervesanyag-tartalmú melléktermékeit a biofinomító részeként telepített biogáztelep hasznosítja. Az együttműködési megállapodásban rögzítették, hogy a partnerek a biotechnoló- gia megvalósítása érdekében megteremtik a szellemi, pénzügyi bázist. Az üzem alapkövének letételére 2009-2010-ben kerülhet sor, s azt két-három év múlva indíthatják is. A projekt kedvező hatásaként nemcsak a város és térsége fejlődhet a környezeti károktól mentesített ipari terület újrahasznosítása révén, hanem a magyar gazdaság egésze is. Az új termelési kultúrával, a vegyiparban meghonosodott technikák felhasználásával a tejsavra épülő, korszerű, környezetbarát termékeket előállító feldolgozóipar alakulhat ki. A Pannon Egyetem alkalmazásorientált, új fejleszté- si irányú kutatási program- jai szintén megvalósíthatóak. Dr. Bakony Árpád, a Nitrokémia vezérigazgatója lapunkat úgy téjékoztatta, hogy a beru- házás nagysága elérheti az 50 milliárd forintot. Az üzem közvetlen és közvetett módon mintegy négyszázötven-ötszáz embernek biztos megél- hetést nyújthat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!