Gazdaság

2010.09.24. 13:09

Egymásra utalva - Kázmér Judit előadása a tanácskozáson

Veszprém - A sajtó és a gazdaság együtt lélegzik: ha az egyiknek jól megy, a másiknak is és fordítva. A sajtó jelentős szereplője a gazdaságnak, ugyanakkor alakítója is - fejtette ki Kázmér Judit, a Pannon Lapok Társasága stratégiai ügyvezető igazgatója a gazdasági fórumon.

Németh F. Bernadett

Az előadó, aki egyben a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke, a gazdasági világválságra való hatásával érzékeltette a sajtó gazdasági befolyásoló erejét: a sajtó képes volt a valósnál is rosszabb helyzetet festeni, amivel saját pozícióit is gyengítette. A gazdasági válság hatására a sajtó bevételei drámaian csökkentek, csak az online úszta meg "csupán" annyival, hogy megtorpant növekedése. Az internet egyébként hazánkban növelte térhódítását, 2008-ról 2009-re több mint négy százalékkal növelte az összes reklámköltségből kihasított részét, s ezt sajnos a sajtó kárára tette. A reklámköltségek estek először áldozatául a válságnak, mondta Kázmér Judit, a cégek ezt a kiadást nyirbálták meg először.

A magánszférában hasonló a tendencia, amint rosszabbul megy az embereknek, a kultúrára fordított költségeikből vesznek vissza, így például az újságvásárlásból. Jó hírként számolt be Kázmér Judit arról, hogy a hirdetési piacon tapasztalható visszaesés megtorpant, egyes elemzők szerint enyhén növekedett is, de a józanabb gondolkodás szerint legalábbis stagnál. A korábbi csökkenéshez képest ez biztató.

A magyarországi lapkiadók 12 ezer embert foglalkoztatnak. Az iparág gazdasági erejének szemléltetésére az előadó megjegyezte: különféle adónemekre a sajtó tavaly több mint 25 milliárd forintot fizetett be. A sajtó jó adófizető, szögezte le az ügyvezető. Van ugyanakkor 2500 helyi, lokális lap, melyek nem szerepelnek az adatbázisban, bevételeik jelentősek, viszont nem tudni, milyen adókat fizetnek, mutatott rá Kázmér Judit. A hazai sajtópiaci szereplők listáján első helyen az Axel Springer áll, majd a Ringier, a Sanoma és a Pannon Lapok Társasága következik. A lista első két helyezettje most fúzióra készült, a tervezet a Gazdasági Versenyhivatal előtt van, mely remélhetőleg szigorú feltételeket szab az egyesülésnél, jegyezte meg a lapkiadók egyesületének elnöke. Ha a két cég egyesül, viszik a hirdetési piac több mint felét.

A PLT keresletélénkítő termékei között Kázmér Judit ismertette a gazdasági fórumokat, a személyre szabott hirdetéseket új és komplex megoldásokkal, a kereskedelmi mellékleteket, a Hűségkártya programot és A kedvenc könyveim elnevezéssel indított, az olvasást és a könyveket népszerűsítő sorozatot.

 

Európa legnagyobb regionális kiadója

A WAZ, a Pannon Lapok Társasága (PLT) anyavállalata tulajdonában 30 napilap, 19 hetilap, 189 szaklap, 100 hirdetési lap, 400 márkamagazin, 12 nyomda van, 17 ezer embert foglalkoztat, s ezzel Európa egyik legnagyobb médiabirodalma. A WAZ 1990-ben négy megyei lapot vásárolt Magyarországon. Ezt követően tulajdonába került egy városi lap, különböző hirdetési újságok, a HVG 75 százalékos tulajdonrésze és egy terjesztőcég. Nyomdát épített és saját terjesztési hálózatot szervezett, az elmúlt 15 évben 19 milliárd forintot ruházott be Magyarországon. A PLT és érdekeltségei 2009-ben közel kétmilliárd forint adót és járulékot fizettek be. Működési területén neki van a legnagyobb olvasótábora. Közvetlenül vagy közvetve a lapcsoport 3155 főnek ad munkát. Az idetartozó lapok előfizetői példányszáma 2009-ben 178 ezer volt, hirdetési forgalma listaáron 4,8 milliárd forint, olvasótábora 634 ezer fő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!