Gazdaság

2010.06.03. 18:47

Egységes fellépéssel többet elérhetnének

Balatonfűzfő - Továbbra sincsenek könnyű helyzetben a balatoni pecások, akik egységes érdekképviseletet sürgetnek, hogy így tudjanak harcolni érdekeik érvényesítéséért.

Tremmer Tamás

A Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége két éve a lét, nemlét határára sodródott. A tagság azonban úgy döntött, szükség van a szövetségre. "Viharverten" (a 17-ből tíz tagegyesület lemorzsolódott), de rendezik a sorokat. Ennek eredményeként folyamatosan bővül a szövetség. A minapi közgyűlésen minderről és a szervezet tavalyi tevékenységéről számolt be Kontics Ferenc elnök.

A szövetséggel ma már ismét számolnak, amit bizonyít, hogy meghívásukat elfogadva dr. Bóka István országgyűlési képviselő, Varga László vezérigazgató (Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.), dr. Táncsics Aladár elnök (BakonyBalaton Horgász Szövetség) egyaránt jelen voltak a közgyűlésen.

Kontics Ferenc elmondta, jó kapcsolatra törekednek a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-vel, a Bakony Balaton Horgász Szövetséggel, a térségben élő politikusokkal.

Célkitűzéseik között szerepel egy önálló balatoni régió megteremtése. Kiemelt feladatuk a legális csónakkikötők létesítésének támogatása, szorgalmazzák a zugkikötők felszámolását, kezdeményezik a meglévők olcsóbb és egyszerűbb fenntartási lehetőségének megteremtését.

Az elnök kifejtette, meggyőződésük szerint a balatoni horgászatot csak egy egységes, balatoni régióban együttműködő érdekképviselet szolgálná hatékonyan. Ehhez keresik a társakat. Kezdeményeznek egy balatoni régiós egyeztető fórumot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!