Gazdaság

2017.02.14. 19:10

Emberi erőforrást érintő fejlesztések

Pápa - Aktuális fejlesztési források önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek számára - ebben a témakörben tartottak tájékoztató fórumot a pápai városházán a Széchenyi Program-iroda szervezésében.

Varga Bea

A rendezvényt Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, önkormányzati képviselő nyitotta meg, rövid áttekintést nyújt-va az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) aktuális pályázati lehetőségeiről.

Az államtitkár elmondta: amikor 2010-ben a kormányzati struktúrát átalakították, létrejött az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az EFOP pedig éppen az emberi erőforráshoz kapcsolódó fejlesztések pályázati rendszere.

Kovács Zoltán áttekintést nyújtott a pályázati lehetőségekről
Fotó: Polgár Tibor

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatai széles körű pályázati lehetőséget biztosítanak az önkormányzati, a közne-velési, a közművelődési és a civil szerveztek számára. A program prioritásai között szerepel többek közt a társadalmi felzárkózás, a család társadalmi szerepének meg-erősítése, a társadalmi összetartás erősítése, a köznevelés minőségének fejlesztése, ki-emelt tekintettel például a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentésére.

- Ez a fórum kifejezetten az európai uniós és a kormányzati támogatással megvalósítható fejlesztési területeket mutatja be. Fontos információ, hogy már jelentek meg pályázati kiírások, de néhány hónapon belül gyakorlatilag az összes felhívás ismert lesz. Éppen ezért egy nagyon sürgető, gyors munkának kell elkezdődnie. Mindenkit arra biztatunk, hogy minél gyorsabban kezdjék meg az előkészületeket a pályázatok be-adásához - hangsúlyozta Orbán Kristóf, a Széchenyi Programiroda regionális igazgatója.

Az EFOP-pályázatokról részletes információ található a palyazat.gov.hu weboldalon, de a Széchenyi Program-iroda is segítséget nyújt a pályázni kívánó szervezeteknek. Pápán is működik program-iroda a Márton István utca 3. szám alatt - hangzott el a fórumon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!