Pályázat

2018.09.12. 12:00

Erősítené a polgárok pénzügyi tudatosságát a Pénzügyminisztérium

Pénzügyi fogyasztóvédelemmel foglalkozó non-profit szervezeteknek írnak ki hamarosan pályázatot 40 millió forintos kerettel – jelentette be Balogh László, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdán az „Okosan a Pénzzel” konferencián, Budapesten.

A helyettes államtitkár kiemelte, Magyarországon számos olyan nonprofit szervezet működik, amely már bizonyította, hogy pénzügyi információval, tanácsadással a lakosság széles körét el tudják érni, és hitelesen végzik tevékenységüket.

Balogh László felidézte, hogy a lakossági pénzügyi tudatosságot előmozdító hétéves nemzeti stratégiát 2017 decemberében fogadta el a magyar kormány. A helyettes államtitkár a non-profit szervezeteknek tartott konferencián ismertette, hogy a 2023-ig tartó terv célja

  • a köznevelési rendszeren belül a pénzügyi ismeretek terjesztése,
  • a háztartások pénzügyi stressztűrő képességének erősítése,
  • a körültekintő pénzügyi döntéseket támogató infrastruktúra kialakítása,
  • az öngondoskodási szemlélet elterjesztése,
  • a pénzügyi alapszolgáltatásokhoz való hozzáférés erősítése,
  • a készpénzkímélő fizetési eszközök használatának ösztönzése
  • a körültekintő hitelfelvétel elősegítése.
  • Felmérések szerint Magyarországon a pénzügyi tudatosság bár javul, de még mindig gyenge pont a tervezés. Tipikus hiba, hogy a lakosság pénzügyi döntés előtt kevésbé van tisztában a mérlegelendő kockázattal, illetve lehetőségekkel – mondta Balogh László.

    A pénzügyi tudatosság erősödése a makrogazdaságra is kedvezően hat, például a jelzáloghitel-felvételnél a kockázat és a lehetőség megfelelő mérlegelése esetén jelentős összeget lehet megtakarítani a futamidő alatt, ami a családoknál marad és fogyasztásbővülést hozhat – mutatott rá.

    A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a Pénzügyminisztérium, a Pénziránytű Alapítvány és a MasterCard kártyatársaság közösen tizenöt középiskolában kísérleti programot indított a pénzügyi tudatosság erősítésére. Ennek keretében egyebek között lehetőséget teremtettek az érintett iskolában a szülők és diákok számára az elektronikus fizetésre.

    Borítókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában