Eredményes évet zártak

2019.01.16. 07:00

Értékteremtő, innovatív fejlesztésekkel dolgoznak a modernebb, élhetőbb Ajkáért

Értékteremtő fejlesztések és eredmények kísérték a 2018-as esztendőt, a település újra meghatározta önmagát, arculata folyamatosan formálódik, mondta Schwartz Béla polgármester részletes évértékelő beszámolójában.

Borsos Renáta

Schwartz Béla részletes tájékoztatást adott az Ajkán működő nagyobb cégek eredményeiről, beruházásairól, illetve a városfejlesztést szolgáló felajánlásaikról is Fotó: Györkös József

Fotó: Györkös József

A tavalyi esztendőt a városvezető a gazdasági társaságok működésének és az önkormányzat tevékenységének oldaláról értékelte. Az ajkai vállalatok 2018-ban 550 fővel gazdagodtak, míg 2019-ben újabb 450 munkavállaló felvételét tervezik. A nagyvállalatok tavaly átlagosan 10 százalékkal növelték a nettó árbevételüket, egy-két cég még ennél is jobban teljesített.

A városvezető a gazdasági helyzet elemzésénél örömmel számolt be a nagyvállalatok termelékenységi mutatóinak emelkedéséről és jelentős beruházásaikról, technológiai fejlesztéseikről, külön megemlítve három olyan cég jövőbeni beruházását, melyek a lakosságot is érintik, mivel a környezet kímélésével hozhatók összefüggésbe. A Le Belier Magyarország Zrt. idén egymilliárd forintos korszerűsítést hajt végre.

A fejlesztésnek köszönhetően megszűnik majd a városban az a kellemetlen szaghatás, melyet a cégnek tulajdonítanak. A Mal Zrt. utódcégeinél várhatóan elkezdődik egy nagy beruházás, mely során hőálló cementet állítanak elő. A város jövőjét leginkább a Veolia Zrt. idei beruházása érinti. A több mint hárommilliárd forintos korszerűsítés kapcsán a hőerőműnél a 9-es és a 10-es kazánt teljes rekonstrukció alá veszik. Remények szerint a 2019-es fűtési szezonra meg­oldódik a környezetszennyezési probléma Ajkán, fejtette ki a polgármester.

– A vállalatoktól, cégektől az elmúlt évben 750 millió forint társaságiadó-felajánlás érkezett az önkormányzatunkhoz, mely összeget a magas színvonalú ajkai sportéletre fordítottuk. Településünk idén ünnepli várossá nyilvánításának a 60. évfordulóját. Az esemény kapcsán a vállalatok nettó árbevételük egy ezrelékét ajánlották fel városfejlesztési célokra, összesen 75 millió forintot fizettek be az önkormányzat számlájára, illetve képzőművészeti alkotások finanszírozásával és egyéb felajánlásokkal hozzájárultak a város szépítéséhez – jegyezte meg a polgármester.

Az önkormányzat által működtetett heterogén intézményhálózat működése kapcsán elmondta, hogy a bölcsődei férőhelyek száma 94, sok a várakozó, sajnos nem tudnak minden igényt kielégíteni. Az elmúlt évben a pályázatuk nem nyert, de bíznak a következő pályázat kedvező elbírálásában, hiszen szükség lenne a bővítésre ezen a területen. Az egészségügyi ellátással kapcsolatban és a kórházi helyzetről elmondta, hogy az önkormányzat nem kíván politikai vitákba bocsátkozni, egy dolgot szeretnének, hogy megfelelő ellátást biztosítson az intézmény a lakosság, a betegek számára.

Schwartz Béla részletes tájékoztatást adott az Ajkán működő nagyobb cégek eredményeiről, beruházásairól, illetve a városfejlesztést szolgáló felajánlásaikról is Fotó: Györkös József

– A főigazgató Nagy Zoltán tájékoztatott, hogy a járóbeteg-ellátásra várakozók száma csökkent, illetve hogy a szülészeti osztály elnyerte a családbarát címet. A távozó szakembereket sikerült pótolni, a főigazgató álláspontja szerint az ajkai kórház fejlődni fog

– jegyezte meg a polgármester.

Az oktatási ágazat ismertetése kapcsán Schwartz Béla megemlítette a magas szintű óvodai képzést. Az általános iskolákkal kapcsolatban elmondta, hogy problémamentes működésükhöz jelentős mértékben hozzájárult a Pápai Tankerületi Központ. Egyházi fenntartás alatt a tósokberéndi iskola áll, mely jelentős mértékben fejlődött, jelenleg 360 tanulója van az intézménynek. A középiskolák is változatos képet mutatnak a városban – a fenntartókat tekintve is –, színes és sokrétű a kínálat a középszintű oktatásban.

A jelentős eredményeknél a kultúra megyei szinten is előkelő helyéről és a kimagasló sportsikerekről is szólt a városvezető.

A jövőbeni feladatokra rátérve a szociális intézményhálózat megújítását emelte ki Schwartz Béla, mivel sorban állnak a szolgáltatást igénybe vevők, nem tudnak minden igényt kielégíteni. Jövőre talán elindul egy beruházás új idősek otthona létrehozására, idén pedig folytatódnak a lakásfelújítások. Eddig több mint hatezer társasházi lakás, sok út, járda és park újult meg, javítva ezzel az ott lakók életkörülményeit. A korszerűsítések nyomán folyamatosan szépül a város, még 1500 lakást kell felújítani. A lakosok példaértékű hozzáállását is kiemelte a városvezető, mert a sikeres panelprogramhoz szükség volt az ott élők önerejére is az önkormányzat feladatvállalása mellett. Összegzésként kijelenthető, Ajka a modern, innovatív városok irányába halad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!