Magyar tőke Erdélyben

2017.11.22. 12:53

Európa egyik legnagyobb takarmánykeverő üzeme épül

Az eddigi legnagyobb magyar tőkével megvalósuló romániai agrárberuházás alapkövét tették le szerdán az erdélyi Kerelőszentpálon (Sanpaul).

Az UBM Csoport, East Csoport és Oprea Avicom tulajdonában levő UBM Feed Romania srl. egy 15 millió euró összértékű beruházás eredményeképpen Románia legnagyobb független takarmánykeverő üzemét hozza létre. Az üzem – a befektetők tájékoztatása szerint – a 30 tonna/órás és 220 000 tonna/éves kapacitásával a régió egyik legnagyobb, és Európa egyik legmodernebb technológiájával rendelkező takarmánygyártó létesítménye lesz.

Az eseményt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, és Marcel Floricel Dima, a romániai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára is köszöntötte.

Magyar Levente fontosnak tartotta, hogy a magyar befektetők a romániai agráriumot is felfedezték. Megjegyezte: Románia Magyarország második legjelentősebb kereskedelmi partnere, és a magyarországi tőkekihelyezés egyik legfontosabb területe. Azért tartotta fontosnak az agrárium terén történő beruházást, mert a magyar tőke eddig elsősorban a pénzügyi szektorban, gyógyszeriparban, logisztikában, szolgáltató iparban volt jelen Romániában.

Az államtitkár elmondta: az üzem 30 embernek ad munkát, de a környékbeli gazdák százainak nyújt majd megélhetést azáltal, hogy több százezer tonnás mennyiségben vásárolja majd fel a mezőgazdasági terményeket. Hozzátette, az üzem beszállítói lehetnek többek között azok a mezőségi gazdák, akik az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében jutnak támogatáshoz.

Az államtitkár elmondta: a közép-európai nemzetek Európai összehasonlításban csakis együtt tudnak hosszú távon sikeresek lenni. „Túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy egyedül szigetként tudjunk fejlődni. Ha a szomszédaink nem sikeresek, ha nem teszünk egymás sikeréért nap mint nap, akkor a mi sikerünk is kétségbe vonódik” – fogalmazott.

Kijelentette, magyar részről megvan az akarat „a hallatlan potenciállal rendelkező kapcsolatrendszer” fejlesztésére, és minden olyan pillanat, amit politikai vagy ideológiai vitákkal tölt el a két ország kormányzata, „az ígéretes és reményteli közös jövő építésétől” rabol el energiát.

Az esemény végén a médiának nyilatkozva Magyar Levente elmondta: a kerelőszentpáli takarmánykeverő üzem megvalósításához a magyar állam nyújtott tíz éves lejáratú kedvezményes hitelt az Eximbankon keresztül, mely a befektetés 70 százalékát teszi ki.

Marcel Floricel Dima, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter államtitkára bejelentette, hogy a következő évben a román szaktárca olyan fejlesztési programokat indít, amelyek révén a kerelőszentpáli takarmánykeverő üzem felvevőpiaca is bővül. Az államtitkár köszönetet mondott a térségbe irányuló magyar tőkéért.

Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta köszöntésében: ha a gazdaságban lehet jól együttműködni, akkor miért ne lehetne más területeken is.

Simon István, a Marosvásárhelytől húsz kilométerre fekvő Kerelőszentpál polgármestere elmondta: az általa vezetett község mára Maros megye fejlődésének az egyik pólusává vált. A községben mintegy százmillió euró értékű befektetés történt, és közel 3000 ember dolgozik. Hozzátette: az a céljuk, hogy a község területén hozzák létre Maros megye második ipari parkját.

Kerezsi Miklós, az East Csoport vezetője elmondta, 1999-ben jött magyarországi vállalkozóként Erdélybe, és immár hosszabb távon is itt látja a jövőjét. Hozzátette: a takarmánykeverő üzem felépítését a piac építése előzte meg.

Az UBM csoport részéről megszólaló Varga Ákos elmondta: a térség állattenyésztői jelenleg 300-400 kilométerről hozzák azt a takarmánykeveréket, amelynek minden komponense megtalálható a térségben. A szállítási költségek kiiktatása teszi majd lehetővé, hogy a térség állattenyésztői olcsóbban jussanak hozzá a jó minőségű takarmányhoz.

A befektetők azt ígérték, hogy jövő év novemberéig felépítik az UBM Feed Romania srl. kerelőszentpáli takarmánykeverő üzemét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!