Gazdaság

2010.12.20. 19:00

Fehérorosz elnökválasztás - Lukasenka győzött, ellenzéki jelölteket tartóztattak le

Minszk - Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő államfő nyerte meg a vasárnapi elnökválasztást Fehéroroszországban a szavazatok 79,7 százalékával - jelentette be hétfő hajnalban a központi választási bizottság a voksok száz százalékának összesítése alapján.

MTI

A részvételi arány csaknem 80 százalékos volt - közölte korábban a testület. A szavazóhelyiségek bezárása után Minszkben a különböző jelentések szerint 10-40 ezer kormányellenes tüntető gyűlt össze a belvárosban. Az Oktyabrszkaja téren gyülekeztek, de később átvonultak a Függetlenség terére, ahol ugyanabban az épületben található a kormány, a parlament és a választási bizottság székhelye - jelentették tudósítók a helyszínről.
   
Az ellenzék azzal vádolja a hatóságokat, hogy a várható hivatalos eredmény, Lukasenka győzelme hamis, mert csaltak a szavazatokkal. Egy ellenzéki vezető az Oktyabrszkaja téren azt mondta a tömeghez szólva, hogy saját exit poll-felmérésük alapján Lukasenka csak a szavazatok 30,7 százalékát szerezte meg, a második pedig Uladzimir Neklaev költő lett 18 százalékkal.
   
A tüntetők fogadkoztak, hogy megdöntik a kormány hatalmát. Megpróbálták megostromolni a kormányzati épületet, de az előtte sorfalat álló rohamrendőrök kíméletlenül visszaverték őket. Más jelentés szerint a tüntetőknek sikerült betörniük a kormányépület több ablakát és ajtaját, de visszahőköltek, amikor látták, hogy bent rohamrendőrök vannak.
   
Egy darabig arra lehetett számítani, hogy a tüntetők újabb ostromba kezdenek. Ehelyett a rendőrök nekirontottak a tömegnek, és ütlegelni kezdték az embereket. Aki tudott, hanyatt-homlok menekült, de több száz demonstrálót őrizetbe vettek. A Reuters tudósítója több tüntetőt látott a földre esni, köztük egy idős nőt. A rohamrendőrök sok menekülő embernek a nyomába eredtek. Összesen több száz embert őrizetbe vettek.
    


A rendőrség bejelentése szerint hét ellenzéki elnökjelöltet őrizetbe vettek a minszki ellenzéki tüntetés után, s csak ketten kerülték el a letartóztatást. Egy kórteremből ismeretlen helyre hurcolták a választásokon második helyen végzett Uladzimir Neklaev elnökjelöltet, akit a rendőrattak után eszméletlenül szállítottak kórházba - közölte a jelölt felesége.

A minszki államügyészség egyik illetékese azt mondta, hogy az őrizetbe vettek közül többek ellen tömeges rendbontások szervezése címén fognak vádat emelni, és akár 15 év börtönbüntetés is kiszabható lesz rájuk. Csak két elnökjelöltet, Jaroszlav Romancsukot és Viktor Tyerescsenkót nem vették őrizetbe. Ők is Lukasenka ellenzékéhez tartoznak, de nem értettek egyet az ellenzéki megmozdulással.
   
Romancsuk szerint az őrizetbe vett elnökjelöltek "enyhén szólva is meggondolatlanul cselekedtek, s most mindenki szenved, miközben a hatóságok készek aszfaltba döngölni a demokrácia minden hajtását, s minden politikai pártot". A politikus úgy tudja, hogy a hatóságok szinte az összes ellenzéki párt betiltására készülnek a vasárnap esti erőszakos tüntetések után.
   
A rendőrség szerint több száz tüntetőt vettek őrizetbe. A Vjaszna (Tavasz) nem hivatalos emberi jogi hírportál nyilvánosságra hozott egy listát, amely 221 őrizetbe vett személy nevét tartalmazza.
   
Anatol Kuljasau belügyminiszter leszögezte, hogy senki sem marad büntetlen. Az Interfax orosz hírügynökség szerint a tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a rendbontó tömeg nem saját akaratából, hanem azon elnökjelöltek hívó szavára tüntetett, akik a tömeget kihasználva akarják megvalósítani céljaikat, megingatni az országot, és megzavarni az elmúlt 15 évben megszilárdult nyugalmat és közrendet.
   
Bűncselekménynek nevezte az ellenzéki tüntetést Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, és börtönbüntetést helyezett kilátásba az érintettek számára. Az államfő Minszkben egy sajtóértekezleten  azt hangoztatta, hogy vasárnap "elszabadultak a rongálók", akiket "az ellenzéki elnökjelöltek bujtottak fel". Lukasenka hozzátette: azt kérte a biztonsági erőktől, hogy tegyenek meg mindent a közrend megzavarásának megakadályozása érdekében.
   
"A törvény szerint mindegyiküknek börtönben a helye...Nem lesz forradalom Fehéroroszországban" - szögezte le az elnök.
   
Magyarország a leghatározottabban elítéli a fehéroroszországi elnökválasztást kísérő erőszakot - mondta Németh Zsolt külügyi államtitkár az MTI-nek. Kifejtette: Magyarország elfogadhatatlannak tartja, hogy nemcsak "az alapvető demokratikus normákat veszik semmibe", hanem az elnökjelölteket is, és a társadalmat, a választókat erőszakkal félemlítik meg. Magyarország a leghatározottabban elvárja, sőt, követeli, hogy a fehérorosz hatóságok bocsássák szabadon a politikai foglyokat, így a bebörtönzött elnökjelölteket is.
   
Németh Zsolt szerint a történtek nagyon károsan befolyásolhatják Fehéroroszországnak az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatát is, amely pedig ígéretesen alakult az elmúlt időszakban, részben a keleti partnerségi programnak köszönhetően. Ezért is fontos, hogy Fehéroroszország megtegye a kért lépéseket, e nélkül az ország és az unió viszonya nem fejlődhet tovább - mutatott rá.
   
Az Egyesült Államok minszki nagykövetsége közleményben ítélte el az erőszakcselekményeket. Guido Westerwelle német külügyminiszter is erélyesen elítélte a letartóztatásokat. A lengyel külügyminisztérium ugyancsak elítélte a tüntetők tömeges bántalmazását, és megengedhetetlennek nevezte a rendőrség kemény fellépését. Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke közleményében felháborítónak és gyávának nevezte az ellenzéki elnökjelöltek elleni rendőrattakot.
   
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szerint nem volt legitim a fehéroroszországi elnökválasztás, a szavazás során komoly szabálytalanságok történtek - közölte az EBESZ választási megfigyelőinek vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!