Övezeti besorolást kaptak a nemzeti parkok

A rendszert elsőként Magyarország legrégebbi nemzeti parkjában, az 1973-ben létesített Hortobágyi Nemzeti Parkban alkalmazták.

Átadták a Hortobágyi Nemzeti Park felügyelete alá tartozó Rétközi-tó vizes élőhelyeinek rehabilitációját célzó, mintegy 1,7 milliárd forint értékű projektet csütörtökön Kisvárdán, ahol az agrárminiszter bejelentette, hogy a nemzeti parkok új övezeti besorolását elsőként Magyarország legrégebbi nemzeti parkjában, az 1973-ben létesített Hortobágyi Nemzeti Parkban alkalmazták.

Nagy István arról beszélt, hogy az idén júniusban hatályba lépett új rendszer háromféle – természeti, természetkímélő hasznosítási és szolgáltató – övezetbe sorolja a nemzeti parkokat. A Hortobágyi Nemzeti Park több mint 80 ezer hektáros területéből mintegy 9200 hektár került a természeti, csaknem 70 ezer hektár a természetkímélő hasznosítás és mintegy 900 hektár a szolgáltató övezetbe.

A rétközi fejlesztést a Környezeti és energiahatékonysági operatív programban elnyert, száz százalékban vissza nem térítendő pályázati forrásból finanszírozták. A vízpótlási rendszer fejlesztése révén több mint harminc százalékkal nőtt az öntözött területek nagysága a Rétközben – hangzott el a rendezvényen.

Nagy István ismertette, a természeti övezetbe a háborítatlan természeti területek tartoznak, amelyeknél a kezelők csak a természetvédelmi célokat szolgáló beavatkozásokat látnak el, például a vadgazdálkodást, az invazív növények elleni védekezést vagy az illegális hulladék felszámolását. A természetkímélő hasznosítási övezetben a térben és időben együttesen vagy egymás mellett van jelen a természetvédelmi kezelés és a természetkímélő hasznosítás, az övezeten belül elsődleges cél ezek összhangjának biztosítása – ismertette a tárcavezető.

A harmadik, szolgáltató övezetbe a nemzeti parkon belül elhelyezkedő beépített, a rendszeres emberi jelenléttel járó területek tartoznak. Ide várják elsősorban azokat a látogatókat, akik itthon biztonságosan, a hazait választva szeretnének aktívan feltöltődni – fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető a nemzeti park övezeti besorolása mellett újabb jelentős előre lépésnek nevezte azt a napokban megjelent rendeletet, amely a nemzeti parkot körülölelő védőövezet kijelöléséről rendelkezik.

Ez a lépés szintén a természetvédelmi célok megvalósítását segíti elő, a Hortobágyi Nemzeti Park után a többi nemzeti parkban is elindul ez a folyamat – hangsúlyozta Nagy István.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és az Alkossunk Várost Alapítvány konzorciumában, európai uniós támogatás segítségével megvalósult rétközi fejlesztésről szólva Török László, az alapítvány kurátora elmondta, a vízhiány és az aszály miatt a Kisvárda mellett fekvő Rétközi-tó 2014-re teljesen kiszáradt, a csökkenő talajvízszint és a terület belvízrendszerének minimális vízmozgása az egész rétközi ökoszisztémát veszélyeztette.

A pályázati forrásból elvégezték a környékbeli csatornák kotrását, töltéseket, átereszeket és zsilipeket építettek, három vízkárelhárítási-helyszínt hoztak létre, illetve több mint hat kilométer hosszban bővítették a belvízi csatornák szelvényeit. A vízpótlási rendszer fejlesztése révén több mint harminc százalékkal nőtt az öntözött területek nagysága a Rétközben.

Az átadáson részt vett Seszták Miklós kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője és Kovács Zita, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója is.

Hozzászólások

család és hobbi
Novák Katalin: számomra csodálatos dolog szülőnek lenni
halasztás / 26 perce
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke nem számít távolmaradó országokra
Mind a 206 olimpiai bizottság elkötelezett a rendezés mellett, és várja a rajtot – mondta Thomas Bach.
Gyász
"Míg él az ember, mindig szeret, Azután nem marad más csak az emlékezet. Az élet egy múló pillanat, Akit szerettünk, emlékezetünkben marad." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ PÉTERNÉ szül.: Horváth Erzsébet 71 éves korában türelemmel viselt súlyos betegségében elhunyt. Temetése 2020.október 28-án,szerdán 13.30-kor kezdődő gyászmisét követően a tapolcai új temetőben lesz. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRHIDI MAGDOLNA 80 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. október 30-án, pénteken 13 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmisét tartunk a temetés napján 8 órakor a Károly templomban. Gyászoló család
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRAJCSI GYULA (Csóki Móki) a Valeo volt dolgozója 68 éves korában 2020. október 16-án csendesen megpihent. Végső búcsúztatásáról későbbiekben adunk tájékoztatást. Gyászoló szerettei
NAGY BÉLÁNÉ Erzsi néni Pápa, Fő tér 24. szám alatti lakos életének 89. évében elhunyt. Temetése 2020. október 27-én 13 órakor a pápai alsóvárosi temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MARKÓNÉ WIEDER ZSUZSANNA 58 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. október 28-án, szerdán 15 órakor lesz a veszprémi Dózsavárosi temetőben. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk KORBACSICS JÁNOSNÉ (született Németh Anna) 2020. október 12-én, életének 82. évében örökre eltávozott közülünk. Utolsó útjára 2020. október 28-án, 11 órakor kísérjük a balatonfűzfői temetőben. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál rózsával róják le. A gyászoló család
„Ami bennem lélek, veletek megy, ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak, megtalálsz a falevélben, mikor lehull.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOLCZER FERENCNÉ szül. Taál Hilda 90 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. október 27-én, kedden 11 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PŐDÖR LÁSZLÓ 65 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2020. október 30-án, pénteken 15 órakor lesz a balatonfüredi köztemetőben. Kérem kegyeletüket egy szál virággal róják le. Gyászoló lánya és családja
"Egy szál gyertya, mely lassan végig ég, Egy élet, mely percek alatt véget ér. Itt hagytad azokat, akik szerettek téged, Emléked örökre a szívünkbe égett." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk drága édesapánkra és férjre RÉFI KÁROLY gyepűkajáni lakos halálának első évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. GÁNCS KÁROLYNÉ szül.: Horváth Katalin 2020.10.21.-én hosszantartó betegségben 81 évesen elhunyt. Temetése 2020.10.24.-én délelőtt 9 órakor lesz a somlóvecsei alsó temetőben. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IFJ. CZINGER JÓZSEF 35 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 24-én, szombaton 10 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a bodorfai temetőben. Gyászoló család
"Elmegyek mert el kell mennem... Hogy elköszönni sem tudtam... sajnálom, Tudjátok, kiket szerettem A síron túl is örökké... imádom!" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy REICHARDT JÁNOS "Gumis" életének 82. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 26-án, hétfőn 14 órakor a Zirci Felső temetőben lesz. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz mely értünk dolgozott. Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De Te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok...” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEKONYA GÉZÁNÉ szül. Énekes Mária életének 67. évében csendesen megpihent. Végső nyugalomra helyezése 2020. október 26-án 13 órakor a veszprémi Vámosi úti temetőben lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
,,Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGNÁR JÓZSEF hűtőgépszerelő 64 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 27-én, kedden 11 órakor lesz a tapolcai új temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk HEGYI ISTVÁNNÉ szül.: Szalai Mária Piroska néni 89 éves korában elhunyt. Temetése 2020.10.28-án, szerdán 14.30-kor kezdődő gyászmise után 15 órakor lesz a sáskai temetőben. Gyászoló család
"Elment örökre Alakját a homály befödte Vissza se nézett... Mégis itt maradt valami szomorú igézet, valami rejtett szomorú bánat..." Fájó szívvel tudatjuk mindzokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR ATTILA 82 éves korában hosszan tartó betegségében elhunyt. Temetése 2020. október 26-án hétfőn 14 órakor lesz a lesencetomaji temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JANCSEK ISTVÁNNÉ szül. Mekota Margit ösküi lakos életének 85. évében elhunyt. Temetése 2020. október 27-én, kedden 13 órakor lesz az ösküi evangélikus temetőben. Gyászoló család
"Lelked mint fehér galamb, Csendesen messze szállt Hiába keresünk, könnyes szemünk Többé már nem talál De tudjuk, hogy a csillagok között a legfényesebb te vagy Utat mutatsz mert a szívünkben Örökké itt maradsz." Fájó szívvel emlékezünk SRÁMLI ISTVÁN halálának 1. évfordulóján Szerető feleséged és családod
"Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet, Egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR JÓZSEFNÉ szül.: Békefi Mária 78 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. október 22-én 14 órakor lesz a városlődi felső temetőben. Gyászoló család
Megemlékezés "Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, Ha látni akarunk, felnézünk az égre. A csillagok útján utazol tovább, Ott várj reánk, ha a mi időnk is lejár." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk drága fiamra MARTINKOVICS ATTILA halálának 20. évfordulóján. Szerető édesanyád, nővéred és családja
szenzációs hír / 31 perce
Palvin Barbara lesz az MTV EMA egyik műsorvezetője
klinikai vizsgálat / 1 órája
Kedvező a tapasztalat a magyar gyártású remdesivirnél
legenda / 1 órája
Paul McCartney megint óriásit alakított (videó)
igazolt hatás / 1 órája
Orosházi általános iskolában fertőtlenít a honvédség
A kocka el van vetve / 2 órája
„Nekem ez misszió!” – Több mint száz kockája van a veszprémi Pintér Gábor tanár úrnak
Juhász-Léhi István
Felfoghatatlan / 2 órája
Kalandparki tragédia: Valóságos zseni volt a 16 éves fiú