Negyedévenként fizetjük a szemétdíjat

2019.03.01. 07:00

Idén már rendben érkeznek a szemétszámlák

A korábbi évekhez képest mostantól már igazán nincs ok az aggodalomra: befejeződött a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. számlázási rendszerének informatikai egységesítése.

Laskovics Márió

Az utóbbi években az ország többi részéhez hasonlóan megyénk lakosai is aggodalommal vehették kézbe az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására 2016-ban létrehozott szervezet, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) nem rendszeresen érkező szemétszámláit.

2017-ben például sok ügyfél csak egyetlen negyedévi számlát kapott kézhez az egész éves szemétszállítási díjról, ezért féltek (főleg a nyugdíjasok), hogy ha egyszerre, egy összegben kapják meg a csekket az elmaradt hátralékról, akkor nem tudják kiegyenlíteni. A csúszások ellenére nem volt ok az aggodalomra, ugyanis törvény írja elő, hogy egyszerre nem szabad kiküldeni az elmaradt számlákat.

A kaotikus helyzetről megkérdeztük az NKHV-t. A cég úgy tájékoztatott, hogy 2018 végén a számlázási rendszer összehangolása során felmerült problémák miatt számos ügyfél önhibáján kívül került olyan helyzetbe, hogy visszamenőleges számlákat kellett befizetnie. Ennek megnyugtató rendezése érdekében az NHKV minden érintett számára kamatmentes részletfizetési kedvezményt biztosított.

Mint megtudtuk, a számlázási rendszer problémáját az okozta, hogy a hulladékgazdálkodási rendszer átalakításával létrehozott NHKV-nek létrejöttekor 105 különböző hulladékszállítási céget és azok különböző számlázási rendszereit kellett egyesítenie. A különböző számlázási rendszerek egységesítése hosszas informatikai folyamatot vett igénybe, s emiatt nem tudtak sokaknak számlát küldeni.

Jó hír, hogy az informatikai átállás a végéhez ért, és az idei első negyedéves számlákat már rendben megkapják az ügyfelek. Az NHKV minden esetben a jogszabályi feltételeknek megfelelően negyedévenként számláz, azaz egy csekken három havi szolgáltatás díja szerepel. A számla kibocsátása mindig a negyedévet követő naptári hónap második felében történik. A díjazás fejében elvégzett szolgáltatás elemeit az önkormányzati rendeletek tartalmazzák.

A hulladékgazdálkodás rendszerszintű átszervezésének eredményeként a magyar családok érdekeivel összhangban egy olyan egységes hulladékgazdálkodás jön létre, amely egyben garantálja a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzését. A hulladékgazdálkodás átalakítására azért volt szükség, mert korábban a különböző magánkézben lévő hulladékgazdálkodási cégek kedvük szerint emelték az árakat és extraprofitot szedtek a szemétszállítási díjakon, a magyar családok kárára. A kormány ennek véget vetett, amikor úgy döntött, hogy egységesíti és nonprofit alapúvá teszi a hazai szemétszállítást, és a rezsicsökkentés keretében bevezette a fix árat. Ma már önkormányzati, nem profit alapú cégek végzik a szemétszállítást, melyek működésének koordinálását az NHKV végzi. A vállalat célja a szemétszállítás, a hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése, és a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzése – informált az NHKV.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!