Gazdaság

2016.01.10. 21:39

Jól bírta a fagyot a szőlő

Veszprém – Sok helyen megkezdődött a metszés a szőlőkben, az időjárás nem okozott gondot az ültetvényeken.

Marton Attila

Mélynyugalmi állapotban van a szőlő, így hiába volt enyhe a december nagy része, még nem indult be a nedvkeringés, így a tavalyi év utolsó napjaiban tapasztalható fagyok sem tettek kárt a tőkékben, mondta érdeklődésünkre Csiszár Péter borász, aki Csopak és Paloznak környékén tizenkét hektáron gazdálkodik.

A szőlő általában februárban éri el a kényszer nyugalmi állapotot, majd ezt követően akkor indul be a nedvkeringés, amikor a talaj hőmérséklete meghaladja a nyolc Celsius-fokot, ez jellemzően márciusban, esetleg áprilisban szokott bekövetkezni, magyarázza a szakember. Az ültetvényeken a fagyok sem okoztak gondot, a hazánkban elterjedt szőlőfajták mínusz 18–20 fokig bírják a hideget, de a cserszegi fűszeres az ennél keményebb fagyokat is kibírja.

Csiszár Péter már megkezdte a szőlő metszését
Fotó: Stiger Ádám

Az enyhe decemberi időben megyeszerte sok szőlész-borász megkezdte a szőlő metszését. A kisebb termőterülettel rendelkező gazdálkodók általában megvárják a tél végét vagy a kora tavaszt ezzel a munkával, aki azonban több hektáron termel, annak több hónapig is eltarthat ez a munkafolyamat. Megkezdte a metszést Csiszár Péter is, aki elmondta, a gazdák bekalkulálják, hogy a korai metszés miatt esetleg fagy éri a rügyeket, ezért hosszabb szárú vesszőt hagynak meg, és amikor kitavaszodik, még utómetszést végeznek. Felidézte, utoljára 1986-ban okozott nagy terméskiesést a fagykár a Balatonnál.

A téli munkák közé tartozik a borfejtés is: miközben az értékesítésre termelő gazdálkodók már ősszel elvégezték ezt a feladatot, a korai fajták pedig már tavaly palackba is kerültek, a hagyományos, fahordós erjesztés esetén decemberben és januárban választják el az újbort a seprőtől. A termelőknek a pincemunkák mellett fontos feladatuk az is, hogy január közepéig megkérjék a borszármazási bizonyítványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!