Aki olvas, az gondolkodik is

2019.08.12. 07:00

Jól fogynak a kortárs magyar szerzők művei és a gyermekkönyvek

Tavaly nőtt az eladott könyvek száma, és ezzel párhuzamosan a magyar szerzők művei iránt is megugrott a kereslet – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

Polgár Bettina

Bondár Annamária elmondta, a könyvkínálat kialakítása felelősségteljes folyamat

Fotó: Polgár Bettina/napló

A KSH felmérése szerint 2018-ban a szépirodalom terén kifejezetten erős volt a növekedés. Az ebbe a kategóriába tartozó könyvek háromnegyede regény, illetve elbeszélés volt, számuk pedig 23 százalékkal nőtt 2017-hez viszonyítva.

A 2018-ban kiadott szépirodalmi művek 49 százaléka magyar, 34 százaléka amerikai szerző tollából származott.

A tudományos, ismeretterjesztő és szakirodalmi művekből is több jelent meg tavaly, mint 2017-ben, a példányszámok egy év alatt 14 százalékkal növekedtek.

Bondár Annamária, a pápai Anna Könyvesbolt eladója kiemelte, üzletükben is érzékelhető az említett tendencia, elsősorban a kortárs magyar írók kötetei iránt nőtt meg a kereslet mind a szépirodalom, mind pedig a szórakoztató irodalom terén.

Megjegyezte, az igények korosztályonként nagyon különbözők. – A kisebb gyermekek körében főleg a szépen illusztrált mesekönyvek, a foglalkoztatófüzetek és a mondókáskönyvek népsze­rűek. A legkisebbek (akár már az egyévesek is) örömmel veszik kezükbe a bájos rajzokkal, mozgatható részekkel ellátott kemény táblás mesekönyveket, leporellókat, amelyek észrevétlenül fejlesztik a finommotorikájukat. Az idősebb gyerekek körében pedig népszerűek az állatregények, a nyomozós és az iskolás történetek, a tudományos ismeretterjesztő könyvek. Ezekben a kedves és izgalmas olvasmányokban az állatok beszélnek, mókáznak, a gyerekek nyomoznak.

A fiatalok saját nyelvezetükön keresztül tudományos, földrajzi, élővilággal kapcsolatos ismereteket szerezhetnek. A felnőtt korosztály részéről szintén nagyon változatos az érdeklődési kör: családi, történelmi, életrajzi, bűnügyi témájú regények, pszichológiai, filozófiai, politikai írások, korképábrázolások, útikönyvek, illetve akár a művészeti albumok is keresettek – ismertette Bondár Annamária.

Rámutatott, a magyar szerzők művei iránt az évek során fokozatosan nőtt a kereslet, ez főleg a könyvhét és a karácsonyi ünnepek időszakában tapasztalható, illetve a megjelenések függvényében. A szerzők, írók ugyanis a közösségi oldalakon saját könyveik megjelenését jó előre jelzik olva­sóik felé. – Vannak kötetek, amelyek előjegyeztethetők nálunk. Az egyéni megrendelésekre mindig kiemelten figyelünk – hangsúlyozta a könyvesbolt eladója.

Bondár Annamária elmondta, a könyvkínálat kialakítása felelősségteljes folyamat
Fotó: Polgár Bettina/napló

Megtudtuk tőle, az augusztusi időszakra jellemző a sokrétű érdeklődés, hiszen aki pihenni, nyaralni megy, szívesen visz magával egy élményt egy jó könyv formájában. Emellett nyáron a kötelező olvasmányok iránt is nagy az érdeklődés, főként, hogy a klasszikus olvasmányok mellett a diákok örömére megjelentek a szabadon választott regények is.

– A vásárlóink nem mindig határozott elképzeléssel térnek be hozzánk, ilyenkor hozzáértő, könyvszerető munkatársaink segítenek megtalálni mindenki számára az egyéni igényeknek megfelelő olvasmányt – hangsúlyozta Bondár Annamária.

– A kínálat kialakítása részünkről egy felelősségteljes folyamat, komoly munka, ami egyrészt vásárlóink, törzsvásárlóink, másrészt értékszemléletünk alapján történik. A törzsközönség igényeit ismerjük, de javaslatokat is szívesen fogadunk, fontolóra veszünk.

Könyvszerető és olvasóközpontú felfogásúak vagyunk, ez elmondható minden munkatársunkról, akikkel régóta együtt dolgozunk. Célunk továbbra is minden igényt szívvel-lélekkel kielégíteni, növelni az olvasók táborát, a fiatal olvasókat visszacsábítani a könyvhöz, mely által élményt szerezhetnek, önmaguk lehetnek, gondolkodhatnak. Mert aki olvas, az gondolkodik! – zárta mondandóját az Anna Könyvesbolt eladója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában