Gazdaság

2015.06.25. 17:43

Két új hungarikumról és két kiemelkedő nemzeti értékről döntöttek Veszprémben

Veszprém – Hungarikum lett a hévízi tó és a tradicionális gyógyászat, valamint Neumann János életműve, jelentette be Fazekas Sándor miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke Veszprémben.

Balla Emőke

A  világszerte ismert hévízi tóval és Neumann munkásságával ötvenre emelkedett a hungarikumok száma és immár százhuszonhat a kiemelkedő nemzeti értékek száma. A Hungarikum Bizottság csütörtöki veszprémi ülésén döntöttek arról, hogy kiemelkedő nemzeti érték lett az őrségi táj, a szalafői népi műemlékegyüttessel, valamint a magyar tanya, mint létforma, tájgazdálkodás. Veszprém megyét és Veszprém városát  alapos értékmentő, értékfeltáró, értékőrző munka jellemzi, ezért tartotta itt ülését a bizottság és rendezték meg az első Nemzeti érték gálát, mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke.

A Petőfi Színházban nyílt „Hagyományok, értékek, kincsek és ünnepek” összművészeti kiállítás megyei értékeket – herendi porcelánt, ajkai kristályt, a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület munkáit, ékszereket, Bocskai viseletet – mutat be.

– A hungarikumokban közös, hogy valamennyi a a magyarság csúcsteljesítménye, egyben identitás meghatározó erővel bír. Minden érték becses a számunkra. Jó volna, ha a hungarikumok nemcsak az ünnepek, de hétköznapjaink részévé is válnának, hangsúlyozta a miniszter. A megnyitón közreműködött a litéri táncegyüttes, az alsóörsi csipkeműhely tagjaitól a csipkeverés fortélyait leshették el a látogatók.

A Nemzeti érték gálán a Veszprémi Petőfi Színház művészei és vendég előadók léptek fel. Hallhatott a közönség tárogató  és cimbalom szólót, a Simonyi iskola arany minősítésű fiúkórusát, gitárművészt, a Veszprémi Légierő Zenekart, láthatta  a Veszprém Bakony Táncegyüttest és operett produkciót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!