Gazdaság

2012.05.01. 06:07

Kevesebb álláskereső, de még messze a plusz egymillió munkahely

A felpörgött közfoglalkoztatásnak, valamint a közelgő idegenforgalmi szezonnak köszönhetően márciusban számottevően csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma Veszprém megyében.

Tremmer Tamás

A megye foglalkoztatási körzeteiben 16 876 álláskeresőt tartott nyilván a munkaügyi központ, közülük 1482-en pályakezdő fiatalok. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint Veszprém megyében az elmúlt két hónapban (az előző hónaphoz viszonyítva) 1966-tal, illetve 4134-gyel csökkent az álláskeresők száma. A megyében egy hónap alatt tíz, egy év viszonylatában pedig húsz százalékkal csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma.

A hónap folyamán elsősorban az önkormányzati hosszabb idejű közfoglalkoztatások, az országos közfoglalkoztatási programok, valamint a Sümeg és Devecser térségében működő Start munkaprogramok keretében megvalósuló foglalkoztatási lehetőségek járultak hozzá az álláskeresők számának mérséklődéséhez. Továbbá  márciusban a Balaton-parti térségekben már megkezdődött az idegenforgalmi idényre történő felkészülés, a mező- és erdőgazdaságban beindultak a tavaszi munkálatok, és az építőiparban is folytatódtak a téli időszakban szünetelő tevékenységek.

A foglalkoztatás bővülése következtében az eltelt egy hónapban a nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma 110-zel, a nem pályakezdő állástalanoké pedig 1856-tal csökkent.

Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest a  regisztrált nem pályakezdő állásnélküliek 4171-gyel kevesebben, a pályakezdők viszont 37-tel többen vannak.

2012 márciusának végén a megye gazdaságilag aktív népességének 10,3 százaléka volt nyilvántartott álláskereső.

Márciusban 1691 új álláshelyet jelentettek be a munkaadók a megye kistérségeiben. A kirendeltségeken márciusban megjelenő kereslet 63 százaléka közfoglalkoztatási munkalehetőség volt.

 

A válság nemcsak hazánkban, hanem az európai országok mindegyikében érezteti hatását, a munkanélküliségi ráta korábban soha nem látott magasságokba emelkedett. Hazánk a tíz százalék körüli rátájával az utolsó harmadban található. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet  adatai szerint az EU 27 tagállama közül tízben magasabb a ráta, mint tíz százalék. A legmagasabb Spanyolországban (21,5 százalék), őket Görögország (17,8), Litvánia (14,8), Írország (14,7), Lettország (14,4), Svédország (13,1), Portugália (12,6), Észtország (10,9), Magyarország (10,7) és Bulgária (10,2) követi. A másik csúcstartó Ausztria, ahol a lakosság csupán  3,7 százaléka nem talál munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!