Gazdaság

2016.11.23. 21:05

Fontos változások a kommunális adóban

Veszprém - Három adónem változásáról döntött a közgyűlés, ezek közül legfontosabb a kommunális adó területén történt. A kisebb jövedelműek kisebb adóterhet viselnek.

Forgács Ádám

Brányi Mária veszprémi alpolgármester szerint a város működésének elengedhetetlen eleme az, hogy saját bevételre is szert tegyen, ennek egyik formája a helyi adók kivetése. A kormányzati választások idején, 2010-ben a Fidesz- KDNP képviselő-frakció ígéretet tett, hogy a városi adó-ügyeket felülvizsgálják, ésszerűsítik. Megpróbálják ezeket oly módon újragondolni, hogy lehetőség szerint a társadalmi és gazdasági hatásuk előremutató legyen, ami részben azt jelenti, hogy az adó-erő-képességhez próbálják az adókat illeszteni. Ugyanakkor a bevételei azt a magas színvonalú városi működtetést tudják szolgálni, ami ahhoz szükséges, hogy a veszprémi életforma - amit a városi szolgáltatási körök biztosítanak - változatlanul fenntartható legyen.

Az idén három adónemnél döntött módosításról a közgyűlés. Ezek közül a legjelentősebb változás a kommunális adót érinti: az évek óta változatlan sávokat változtatta meg a közgyűlés, ismertette az alpolgármester. A jövőben a 30 négyzetméter alapterületet el nem érő lakások adómentességet élveznek, 30-70 négyzetméter között 5000 forintos éves adót vetnek ki, 70-150 négyzetméter között évi 8000 forint fizetendő, 150 négyzetméter fölött pedig 20 ezer forint lesz az éves összeg.

Az alpolgármester elmondta: a sávokban való elmozdulás követi azt a társadalmi életminőségbeli változást, ami az elmúlt években Veszprémben tetten érhető volt, a kisebb jövedelműek kisebb adóterhet viselnek.

Ezenkívül a telekadónál volt egy minimális korrekció, valamit az építményadó esetében a garázsoknál pontosították a rendeleteket.

Brányi Mária elmondta, legfontosabbnak a városi uszoda fejlesztésének részletes megvalósítási tervét tartja. Hozzátette, olyan fejlesztések küszöbén áll a város, amelyek a városi sportéletet és szabad-idő-eltöltést jelentősen képesek befolyásolni. A városi sportuszoda kapcsán az alpolgármester kiemelte, hogy ,,az önkormányzat a Veszprém Aréna környezetében egy akkora ingatlantulajdon birtokába került, hogy nemcsak az uszodában gondolkodik, hanem a Külső-kádártai úton egy több létesítményből álló sportövezetet létrehozásában, aminek része a bővítendő Veszprém Aréna, a leendő uszoda és a kettő között fel-építendő jégcsarnok is. Ezek a fejlesztések új fejezetet nyitnak a város sport-, szabad- idő- és rendezvényvonzó képességében - tette hozzá.

A következő napirendi pont a térfigyelő kamerák bővítéséről és elhelyezéséről szólt. Évek óta egyre nagyobb számban jelennek meg térfigyelő kamerák a város közterületein, ezzel is segítve a rendőrség munkáját.

Brányi Mária alpolgármester szerint Veszprém olyan fejlesztések küszöbén áll, amelyek a városi sportéletet és a szabadidő eltöltését jelentősen képesek befolyásolni  Fotó: Balogh Ákos

Az alpolgármester hozzátette: Veszprém az ország egyik legbiztonságosabb városa, de ettől függetlenül a rendszer fejlesztését az anyagi lehetőség szerint a jövőben is folytatni kell.

A közgyűlés tárgyalt továbbá a közösségi közlekedéshez kapcsolódó menetrendekről is. Döntés született arról, hogy továbbra is az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ biztosítja majd a helyi közlekedést.

A közüzemi szolgáltató zrt. két szakmai területével kapcsolatban is tárgyalt a közgyűlés. Egyik a távhőel-látási tevékenységgel, másik pedig a temetők üzemeltetésével foglalkozik. A szolgáltatók által készített beszámolók kapcsán Brányi Mária megjegyezte, hogy minkét területen az elmúlt években voltak fejlesztések. A belvárosi távhőellátó hálózat lényeges rekonstrukción ment keresztül.

- A temetőkben négy-öt éve új szolgáltatásként jelent meg a hamuszóró parcella, valamint idén az új virágüzlet. A szolgáltatók folyamatosan próbálnak újabb lehetőségeket találni a piacon, és ki-fogástalan, magas színvonalú működést biztosítani - mondta el lapunknak Brányi Mária.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!