amíg jó nem lesz

2018.01.10. 08:05

Korszerűsítik az ajkai erőművet

A Veolia Magyarország Zrt. idén nyolcszázmillió forintot meghaladó értékű fejlesztést hajt végre az ajkai erőműben. Addig folytatják a munkálatokat, amíg az erőmű el nem éri a kívánt károsanyag-kibocsátási értékeket – mondta Palkó György elnök-vezérigazgató.

A francia gyökerű Veolia Energia Magyarország Zrt. új tulajdonosként pontot kíván tenni az ajkai pernyehullásügy végére – írja a szerdai Magyar Idők.

Palkó György szerint a beruházásokat már az első negyedévben megkezdik, egyelőre azonban nem látható, pontosan milyen fejlesztéseket hajtanak majd végre.

„Az erőműben öt kazán működik, amelyek mindegyikén három-négy beavatkozási pontot azonosítottunk az előkészítő munkák során. Ha pedig egy helyen beavatkozunk, akkor megváltoznak az üzemállapotok, és meg kell várni a következő beavatkozás megtervezését. Ezért is vesz igénybe egy teljes évet a korszerűsítési program. A kazánokon kívül a füstgázkibocsátást is szeretnénk hatékonyabban kezelni. Ez azért is szükséges, mert sem a mi, sem pedig az ajkaiak véleménye szerint nem oldódott meg a pernyeszennyezés gondja. Hiszünk abban, hogy a tervezett program végrehajtásával a problémakör jelentősen javulni fog, sokkal jobb kibocsátási paramétereket garantálhatunk. A megoldás viszont nem egyszerű, hiszen nagy és régi létesítményről van szó, tehát sok javítanivaló van rajta. Amennyiben az idei korszerűsítés nem hozza a várt eredményt, akkor jövőre újabb beavatkozásokhoz látunk hozzá, amelyeket egészen addig folytatunk, amíg el nem érjük a kívánt eredményt” – szögezte le az elnök-vezérigazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!