a versenyképesség megőrzése

2019.05.23. 15:00

Meg kell újítani a légi áruszállítás folyamatait

Meg kell újítani a légi áruszállítás folyamatait, mivel azok az elmúlt 20 évben nem változtak, el kell kezdeni az iparág digitalizációját – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) és a Budapest Airport közös, légi áruszállítási konferenciáján Budapesten, csütörtökön.

Anca Apahidean, a IATA regionális vezetője köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy

a digitalizáció mellett a rendszerek és a feldolgozás automatizálását is el kell kezdeni, ha a szektor meg akarja őrizni versenyképességét.

Mint mondta, a nemzetközi légi áru egyharmadát,

évente mintegy 60 millió tonnát légi úton szállítják, az átlagos szállítási idő 6 nap,

de ennek a negyedét a határellenőrzések és bürokrácia adja, a teljes szektor pedig 65 millió munkahelyet támogat a világban.

Beverly Seebach, a IATA légiáru menedzsere a kilátásokkal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a korábban jelzett 4 százalék körüli növekedés az amerikai-kínai kereskedelmi háború eszkalálódása miatt akár 3 százalék alá is csökkenhet, de az e-kereskedelem és a globális GDP növekedése továbbra is támogathatja a légi áruszállítás növekedését.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, az áruszállítási üzletág nem lehet sikeres erős és aktív közösség nélkül, ennek része a hatóság és a magyar kormány is, nélkülük nem sikerült volna az elmúlt évek fejlődését elérni.

Felhívta a figyelmet, hogy a légi úton szállított áru mennyisége Budapesten és a kelet-közép-európai régióban a bizonytalanság és geopolitikai tényezők miatt csökkent, de a magyar GDP 5 százalék fölötti emelkedése, az autó- és gyógyszeripar növekedése bizakodásra ad okot.

Az előrejelzések szerint az év végén eléri majd a kezelt áru mennyisége a 150 ezer tonnát.

Ezt azonban az idén év végén 15 milliárd forintból megvalósuló Cargo City árukicserélő központ le tudja majd kezelni – tette hozzá.

Veron Zsolt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyeleti főosztályának vezetője szerint Budapest az egyik legerősebb áruszállítási elosztó központ lehet és ebben a repülőtér vezetésének fontos szerepe van. A kormány feladata abban áll, hogy kiszámítható környezetet teremt a befektetésekre és egyszerűsítenie kell egyes folyamatokat.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Budapest Airport lassan eléri áruszállítási kapacitásai felső határát, ezért a már bejelentetteken túl újabb beruházásokra van szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában