Gazdaság

2015.01.13. 11:19

Mennyi az annyi? - Bruttó és nettó minimálbér

Örömteli, hogy tíz év alatt 57000 forintról 100500-re nőtt a kötelező minimálbér mértéke, ugyanakkor üröm, hogy míg a bruttó minimálbér 84,2 százalékkal emelkedett, a nettó csak kevesebb mint a felével. A bérre rakodó terhek pedig megduplázódtak.

Tremmer Tamás

A közelmúltban a Napló egyik írásában foglalkoztunk a megyei bérviszonyokkal. A Nemzeti Adó és Vámhivatal, valamint a Központi Statisztikai Hivatal adatai egyaránt a növekedést támasztják alá. A cikk megjelenését követően több olvasónk is szóvá tette, hogy hiába a statisztikai adatok, az alacsony keresetűek nem érzik a javulást. Jó lenne, ha egyszer nem a bruttó, hanem a kézhez kapott nettó fizetéseket vennénk górcső alá. Megtettük.

Horváth György szerint nőtt a közteher és az adminisztráció is. Fotó: Penovác Károly

A tisztánlátás érdekében Horváth György könyvvizsgálót hívtuk segítségül, akivel a 2005-15 közötti időszak kötelező minimálbéreit elemeztük. E tíz év alatt a minimálbér szinte lineárisan emelkedett. Míg 2005-ben még csak 57000 forint volt ez az összeg, 2015-ben már 105000-re emelték, vagyis tíz év alatt 84,2 százalékos a bruttó minimálbér növekménye.

A nettó összegek már nem mutatnak ilyen szép képet. 2005-ben a különféle adójóváírásoknak köszönhetően a bruttó bérből 49305 forintot kézhez kapott a dolgozó. 2015-ben 68775 forint volt az utalás a minimálbéres számára. Tíz év alatt a nettó minimálbér mindössze 39,4 százalékot nőtt, vagyis mértékében kevesebb, mint a felével emelkedett a bruttó bérhez képest. Ha másként nézzük, amíg 2005-ben a bruttó minimálbér 87,5 százaléka tette ki a nettót, addig 2015-ben mindössze a 66,5 százalékot.

Hozzátette, a jelenlegi jogszabályok lehetőségeivel élve különféle adókedvezményekkel lehet ugyan a nettó munkabért növelni, de a kedvezményt csak azok tudják igénybe venni, akik jól keresnek, a minimálbéresek kevésbé. A rendszer a magasabb keresetűeket támogatja.

Horváth György elmondta, ennek számtalan oka van, tíz év alatt rengeteg változás történt, ami azonban tetten érhető: a bruttó bérek után fizetendő adók és járulékok emelkedtek. A tételes egészségügyi hozzájárulás (eho) 2005-ben változott: október 31-ig havi 3450 forint volt, utána 1950 forint.

2006. szeptember 1-től változott az egészségbiztosítási járulék mértéke, négy százalékról hat százalékra. A munkavállalói járulék mértéke egyről másfél százalékra emelkedett.

2009. január 1-től a nyugdíjjárulék egy százalékkal, 9,5 százalékra nőtt.

2010-től megszűnt a tételes eho. A munkaadói és a munkavállalói járulék helyett bevezették a munkaerő-piaci járulékot.

2011-ben bevezették a szuper bruttósítást. Ezzel párhuzamosan megszűntették az adójóváírást. A nyugdíjjárulék tíz százalékra növekedett.

2012-ben három százalékra nőtt a pénzbeli egészségbiztosítási járulék mértéke. A társadalombiztosítási járulék helyett jött a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho). Bevezették a szakképzési hozzájárulást is (1,5 százalék).

Aki 2012-ben az elvárt béremelést végrehajtotta, szocho kedvezményre volt jogosult. Az adókedvezmény maximális mértéke munkavállalónként 16125 forint, amely kedvezmény 75000 forint bruttó fizetés felett lineárisan csökkent.

2013-tól megszűnt a pályakezdők elhelyezkedési esélyeit javító Start kártya. A szocho kedvezmény átalakult. Január 1-től a kifizető (munkáltató) a jogszabályban meghatározott különféle jogcímeken foglalkoztatott munkavállalók után vehet igénybe szociális hozzájárulási adókedvezményt.

A szakember szerint nem árt megnézni, az elmúlt tíz évben miként változott a bér után fizetendő adók és járulékok együttes összege. Elmondható, hogy nőtt a teher. 2005. decemberében a munkáltató és a munkavállaló együttesen 27885 forintot fizetett a minimálbér után. 2015. januárjában ez az összeg 66150 forint, vagyis a növekedés 237 százalékos.

Míg 2005 decemberében száz forint nettó fizetés előteremtése 171,15 forintba került, addig az emelkedő terhek miatt 2015. januárjában már 248,85 forintba. Nem csoda, ha a munkáltatók a munkaerőn akarnak takarékoskodni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!