Gazdaság

2014.06.05. 17:40

Bezárnak a szobakiadók

Balatonfüred – Közeleg a turistaszezon, de máig nincs megnyugtató megoldás a szobakiadók által alkalmazandó online kasszák ügyében, állítják az érintett polgármesterek és szállásadók.

Győrffy Árpád

Van olyan település, ahol a rendelkezés miatt néhány hónap alatt egyharmadával csökkent a bejelentett szobakiadók száma, de az igazi negatív hatásra csak ezután számítanak, mert sokan még nem is szembesültek a helyzettel. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tavaly novemberi rendelete döntött arról, hogy a szobakiadóknak is az adóhatósághoz bekötött pénztárgépet kell működtetni. Indokolt esetben, egyedi mentesítéssel meg lehet szabadulni a kötelezettségtől, de akkor meg minden kuncsaft után a következő csütörtökig jelenteni kell a kiállított számla adatait az elektronikus ügyfélkapun át.

A többnyire csak a főszezon idején működő, sok esetben idős, a technikának ezt az ágát nem igazán ismerő szobakiadók érthetetlennek tartják az előírást.

- Finoman szólva is teljesen indokolatlan évente másfél hónapon át néhány szoba kiadása miatt pénztárgépet venni, működteti, vagy helyette hetente interneten jelentést küldeni. Ha nem változtatnak ezen, akkor vissza kell adni az engedélyünket, mert ennyi kiadást, vegzálást nem ér meg az a kis haszon, ami ebből származik - mondja az alsóörsi Csaby Lajos, aki szerint szobakiadó ismerőseinek is ugyanez az álláspontja.

Csaby Lajos szerint az egyébként is költséges szobakiadás nem hoz annyit, hogy ilyen terhek mellett érdemes legyen csinálni (Fotó: Győrffy Árpád)

Hogy nem a levegőbe beszél, azt már ma is megerősítik a balatonudvari tapasztalatok, ahol a szobakiadók egyharmada bejelentette, hogy nem akarja tovább végezni ezt a tevékenységet, tudtuk meg Szabó László polgármestertől. Kollégáival együtt azt mondják, a legsürgetőbb, hogy azok rendezzék a helyzetüket, akik az idén még mentesülhetnek az ilyen adminisztrációtól. Ezt azok tehetik meg, akik tavaly szeptemberig csak számlát nem nyugtát állítottak ki. Mivel ezt a nyilatkozatot is csak ügyfélkapun lehet megtenni, akár segítenek is a hivatalokban a lebonyolításban.

Ezzel persze nem oldódik meg a többiek helyzete. Szabó László és Koncz Imre akali polgármester szerint egy megoldás lehet, az idézett rendeletbe bele kell írni, hogy a kötelezettség nem vonatkozik az adószámmal rendelkező magánszemélyként saját szobákat kiadó személyekre.

Szabó László különösen érthetetlennek tartja, hogy a kötelezettség azokra is kiterjed, akik átalányadót fizetnek.

Mindketten úgy vélik, ha nem módosítják a szabályokat, a forgalom jelentős része ismét a feketeszektorba terelődhet, és sokan a valóságban is felhagyhatnak a szobakiadással. Ezzel az állam, de még inkább a települések fontos bevételtől esnek el. Az eddig magukat eltartók is segélyre szorulnak. Nem utolsósorban romlik a balatoni legális szálláskínálat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!