Gazdaság

2016.02.17. 11:53

Nagy az érdeklődés a Veszprém megyei bérelhető falu, Megyer iránt

Nagy az érdeklődés a Veszprém megyei bérelhető falu, Megyer iránt, a nyári hétvégék már foglaltak, a hétköznapokra azonban még kivehető a település, amely tavaly több nagyszabású esemény helyszíne volt.

A falu 2015 eleje óta bérelhető. Pajer Kristóf polgármester az MTI-nek szerdán elmondta, hogy az elmúlt évben 4200 éjszakát töltöttek a vendégek a településen, amelynek egy-egy utcáját vagy házát, de akár az egészét is ki lehet venni. Utóbbi napi 210 ezer forintba kerül.

A település bérbeadásától a turizmus fellendülését remélik, és az elképzelés sikerét a polgármester szerint a náluk tartott esküvők, céges és családi rendezvények, valamint a faluban zajlott filmforgatás is bizonyítja. Megyert jellemzően 3-4 napra veszik ki, de nem ritka az egyhetes tartózkodás sem. Érkeztek vendégek Ausztráliából, Afrikából, Svédországból és az Egyesült Államokból is.

A falu népszerű esküvői helyszínné vált, az első évben hét pár fogadott örök hűséget egymásnak az ország legkülönbözőbb pontjairól, 2016-ra pedig már 11 foglalás érkezett - mondta Pajer Kristóf.

Hozzátette, hogy a Megyerre érezőknek lehetőségük van arra is, hogy rövid ideig részt vegyenek a falu ügyeinek intézésében. Egy esetben például a faluban házasodó egyik pár férfi tagja vállalt alpolgármesteri szerepet, de volt olyan eset is, amikor egy kiránduló iskolás csoport osztályfőnöke lett rövid időre a település alpolgármestere.

A polgármester úgy értékelte, hogy kedvező változások történtek a falu életében az elmúlt időszakban.

A település üzemeltetésére létrehozott Megyer Vendéglátó Szociális Szövetkezetben nyolcan dolgoznak, ők szolgálják ki a vendégeket, főznek, mosnak, rendben tartják a környezetet. Az ott élők pedig a program beindulása óta nyitottabbak, befogadóbbak lettek, és joggal büszkék a településükre - vélekedett.

A siker révén fejlesztésre is volt lehetőség, elkészült a falu mosodája, amely a megyeri vendégeken kívül a környék vendégházait is kiszolgálja - jegyezte megy Pajer Kristóf.

Terveik között szerepel egy újabb háromszobás vendégház kialakítása és az ágyszám növelése 10 százalékkal, valamint az udvarok és a kertek csinosítása. Három éven belül pedig a jelenlegi 39-ről hatvanra emelnénk az egyszerre fogadható vendégek számát - mondta.

Megyer állandó lakóinak száma 39, hét vendégháza és négy hektár termőföldje van. Ezen adottságok mellett - újabb ötletekkel gazdagítva a programot - a hétköznapokon is egyre több vendéget szeretnénk fogadni - összegezte a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!