Gazdaság

2016.12.11. 14:25

Magasabb fizetést szeretnének a buszsofőrök (frissítve)

Miközben az Északnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉNYKK) egy apróhirdetési portálon is próbálja vadászni a sofőröket, addig a buszvezetők szakszervezete 25 százalékos béremelést követel.

Piltman-Horváth Barbara

A változatosság kedvéért a kiindulópont ismét a munkaerőhiány. Erre hivatkozva a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) már októberben jelezte, három-négy éven belül akár ötven százalékkal is lehetne emelni a Volán-ágazatban dolgozók bérét. - Az utóbbi időben a munkanélküliség öt százalék alá csökkent, ezért bőven van betöltetlen munkahely a Volán-ágazatban. A szakemberhiány miatt pedig szinte megkerülhetetlen lesz a béremelés - mondta Palkovics Imre, a MOSZ elnöke az MTI-nek. Az elnök azt is kiemelte, az ágazat az elmúlt időszakban jelentős változásokon esett át, a munkavégzés pedig akkor lesz magas színvonalú és szakszerű, ha ezért cserébe jó életszínvonalat kapnak a dolgozók.

A szakszervezet szeretné, ha olyan életszínvonalat tudnának biztosítani a Volán-dolgozóknak, amit megérdemelnek azért, amiért éjjel-nappal, télen-nyáron, hétvégén és ünnepen is dolgoznak
Archív fotó: Balogh Ákos

Decemberre már megugrott a követelés, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) 25 százalékos béremelést kér még idén, 2018-ban pedig újabb húsz százalékot. Igaz, ez öt százalékkal kevesebb, mint a korábban követelt, de az időintervallumot is csökkentették mindössze két évre. 2018-ig tehát összesen 45 százalékos emelést szorgalmaznak. A KKSZ szerint csak így lehet megállítani a munkavállalók elvándorlását az ágazatból.

A szervezet honlapján közzétett közleményből kiderül, szerintük ez az a mérték, amivel meg lehet közelíteni azt a bért, ami méltó ellenértéke lenne annak a munkának, amit a Volánnál dolgozó sofőrök, szerelők és a kiszolgálószemélyzet végez.

Az ÉNYKK eközben az egyik legismertebb apróhirdetési portálon is buszsofőröket keres, és bár a jövedelemnél teljesítményarányos bért ajánlanak, különböző cafeteria-elemeket és lakhatási támogatást is felsorolnak, hogy még vonzóbbá tegyék az állást. A szakszervezet szerint a Volán-társaságoknál jelenleg bruttó 250 ezer forint az átlagbér, de ebben szerepel a menedzsment is. A sofőrök egy része jelentős túlórával sem keres többet bruttó 180 ezer forintnál. A buszvezetők átlagfizetése bruttó 240 ezer forint körül alakul, de a karbantartók ennél kevesebbet visznek haza, pedig ők éjjel-nappal, télen-nyáron dolgoznak. Baranyai Zoltán, a szakszervezet elnöke ugyanakkor kiemelte, a béremelés önmagában kevés lesz ahhoz, hogy hosszú távon vonzó munkahely legyen bármely Volán-társaság.

Az ügyben kerestük az Északnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-t is, amint érkezik válasz, közzétesszük azt is.

Frissítve:

A közlekedési társaság válasza:

Társaságunknál az autóbuszvezetők bruttó átlagkeresete 234.228 Ft. A témában a közúti közlekedési vállalatok alágazati szintű képviseletét a Közúti Közlekedési Vállalatok Szövetsége (KKVSZ) látja el, melynek társaságunk is tagja. A 2017. évi bértárgyalások a felek között még nem kezdődtek meg. Csak az alágazati megállapodást követően van lehetősége társaságunknak álláspontját kialakítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!