Gazdaság

2010.06.14. 18:51

Nem éreztek válságot

Nemesvámos - Évről évre egyre jobb gazdasági eredményeket ér el a Csatári Plast Kft., amely még a súlyos pénzügyi válságot sem érezte meg. Míg mások leépítettek, ők volument növeltek és létszámot bővítettek. Idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját Csatári László vállalkozása.

Tremmer Tamás

A megalakulásakor négy főt foglalkoztató kis cég esztergálási tevékenységet végzett. Ebből nőtt ki a Csatári Plast Kft., amely 1995-ben jött létre.

A fémforgácsolás, fémtömegcikk-gyártás mellett a vállalkozás 1997-ben megvásárolta első présgépét, és megkezdte a hőre keményedő préselt műanyag termékek gyártását. 1999-től a géppark fejlesztését követően elindult a szerszámkészítés is. A műanyag termékek gyártása 2001-ben fröccsöntéssel bővült. A társaság elsősorban a saját fejlesztésű villamos termékek gyártásával és értékesítésével foglalkozik.

A kft. évről évre folyamatosan fejlődött, s most újabb mérföldkőhöz érkeztek, jelentősen bővítették gépparkjukat, tudtuk meg az ügyvezető igazgatótól. Beruházásukat az új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának támogatási rendszerében meghirdetett mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése segítségével sikerült megvalósítani.

A nyertes pályázatuknak köszönhetően 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak, amihez további 25 milliót tettek. Ebből az összegből három darab présgépet, valamint egy CNC vezérlésű szerszámmegmunkálót vásároltak. A négy új berendezésnek köszönhetően a préselt termékek gyártási kapacitása 30 százalékkal növekedett, amit az első pillanattól kezdve ki is használnak!

Csatári László szerint a program nemcsak önmagában volt nagy segítség, hanem hatásában is, hiszen újabb lehetőségekhez jutottak. A fejlesztésnek köszönhetően további minőségjavulást tudnak produkálni, ami segít maradéktalanul kielégíteni az egyre nagyobb vevői elvárásokat. A nemzeti olajtársasággal (Mol) a napokban írják alá a megállapodást, a cég ezentúl a Csatári Plast villamos tokozatait is felhasználja beruházásainál.

A kanadai Bombardier cég pedig automata metróállomásokhoz való peronalkatrészeket rendelt tőlük. Ugyancsak jelentős fegyvertény, hogy sikerült bekerülniük a Weidmüller, Európa egyik vezető villamosipari cégcsoportjának partnerei közé. De nemcsak a présgépek hoztak lehetőséget, hanem az új szerszámmegmunkáló is, hiszen olyan minőségben tudnak szerszámokat gyártani, amire csak a legjobbak képesek.

A válságból semmit nem éreztek, tavaly tízszázalékos bővülést értek el, idén pedig hússzal számolnak. Munkatársaik számát egy év alatt tízzel bővítették, ma már százan vannak, de a megrendeléseket látva újabb 15-20 ember felvétele válik szükségessé. E szép eredménysor hatására is a földön járnak. Az ügyvezető igazgató már további fejlesztésekben gondolkodik, de csak akkor, ha eljön az ideje, mert számára a legfontosabb vezérelv a gazdasági stabilitás megőrzése.

Amikor a titok felől kérdezzük Csatári Lászlót, elmosolyodik. Szerinte kétféle hozzáállás van: lehet folyamatosan azon sopánkodni, hogy a világgazdasági válság milyen nehézségeket okozott a cégnek, vagy lehet fogcsikorgatva, nap mint nap küzdeni azért, hogy a társaság eredményeket érjen el. Ők ez utóbbit választották.

Az eltelt évek alatt a Csatári Plast tevékenységét jelentős elismerések övezték. Innovációs díjat kétszer is átvehettek, mindkét alkalommal új, saját termék kifejlesztése és gyártása okán. 2001-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar polimertechnikai tanszék bronzfokozatú támogatója címmel ajándékozták meg.

2000-ben a Magyar Suzuki Rt. részéről az Év vállalkozója díjban részesültek. A Magyar Termék Nagydíjat 2006-ban kapták meg. Még ugyanebben az évben Csatári László a Magyar Gazdaságért Díjat vehette át.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!