Gazdaság

2015.07.29. 18:23

Nincs lejárt tartozása a Pápai Húsnak

Pápa - A pápai húscsoporthoz tartozó gazdasági társaságnak lejárt tartozása nincs. A beszállítóit folyamatosan fizeti, folyamatosan termel, exportpiacait ellátja – hangsúlyozta a Napló megkeresésére Áldozó Tamás polgármester.

Polgár Tibor

Az önkormányzati tulajdonban lévő húsüzem helyzetéről az egyik gazdasági hetilap online kiadása a hét elején egy hosszabb cikket közölt, amiben borús jövőt jósolt a pápai gyárnak. Áldozó Tamás kérdésünkre kifejtette, a szóban forgó írás korábbi képviselő-testületi határozatokból – mintegy két hónappal ezelőtti állapotból kiindulva – szemezget, mindezt pedig az újságíró a saját fantáziájával egészített ki. A cikkben többek között az szerepel, hogy egy cég csupán egy eurót ajánlott a Pápai Húsért, azonban ebből az üzletből nem lett semmi. Pápa polgármestere elismerte az egy eurós ajánlatot, azonban rögtön hozzátette, hogy ez egy komplett ajánlatcsomag része volt, amit a város nem fogadott el.

A pápai húsgyárban folyamatos a termelés. A gazdasági társaságnak nincs lejárt tartozása (Fotó: Polgár Tibor)

– Egy tárgyalássorozat során az egyik fél tesz egy ajánlatot, amit a másik fél értékel, majd előáll egy ellenajánlattal. Ez az egész nem arról szól, hogy egy euróért megveszem a pápai húsgyárat. Ha kapunk egy ajánlatot, aminek van tíz tétele, és abban szerepel egy egy eurós tétel, akkor is összességében kell értékelni, hogy ez elfogadható-e számunkra. Mi így tettünk. Számunkra nem elfogadható az a módszer, ahogyan a befektető többségi tulajdont akar szerezni a gyárban, mivel nem garantálja kellőképpen azt, hogy a gyár folyamatosan működjön, munkahelyeket tartson fenn Pápán és helyi adót fizessen. Mi az ellenajánlatunkban azt fogalmaztuk meg, hogy az érdeklődő vállalat törzstőkeemeléssel szerezzen többséget a társaságban, mert így garantáltan bekerül a cégbe az a pénz, ami a mi elvárásainkat biztosítani tudja. Tehát azt, hogy helyi adót fizessen és a helyi munkahelyek, a helyi termelési kultúra fennmaradjon – fogalmazott Áldozó Tamás.

A városvezető megjegyezte, a találgatásokra, feltételezésekre épülő negatív híreszteléseket visszataszítónak tartja, mert az ezt folytatók nem számolnak azzal, hogy rontják egy társaságnak a jó hírét. Áldozó Tamás kérdésünkre megerősítette, szeretnének tőkeerős tulajdonostársat bevonni a pápai húscsoporthoz tartozó gazdasági társaságba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!