Gazdaság

2014.07.17. 09:02

Nyári haltelepítés a Balatonon

A nyári pontytelepítés a korábbi gyakorlathoz képest újdonságnak számít a Balatonon, amivel a keleti medence kissé kedvezőtlenebb fogási esélyein szeretnének javítani.

Tremmer Tamás

A horgászturizmus érdekeit szem előtt tartva – a korábbi évek gyakorlatától eltérő módon – nyáron is telepít pontyot a Balatonba a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Szári Zsolt vezérigazgató a Naplónak elmondta, mindez azt a célt szolgálja, hogy az ideérkező horgászvendégek a keszegfélék mellett nagyobb biztonsággal tudjanak pontyot is fogni. Mivel a most telepített pontyok nagy valószínűséggel a partszélben maradnak, erre jó esély nyílik.

Fotó: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Mivel a nyugati medencében jó a haljárás, ezért a mostani telepítés a keleti medencére korlátozódott. Csütörtökön a délelőtti órákban két helyszínen - Siófokon és Balatonalmádiban - összesen 4000 kilogramm háromnyaras pontyot helyeztek a Balatonba.Szári Zsolt arról is szólt, hogy a telepítést augusztusban szeretnék megismételni. Mi több, jövőre az egyik 40 hektáros tenyésztavukat úgy népesítik, hogy a nyár során akár 20-30 tonna fogható méretű pontyot is tudjanak a Balatonba tenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!