Gazdaság

2006.07.05. 02:27

Pénz a fejlesztésekre

A 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó jogalkotási csomag az EU legnagyobb költségvetési tételének számító kohéziós politika 308 milliárd eurójának e ...

Mórocz Zsolt

A 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó jogalkotási csomag az EU legnagyobb költségvetési tételének számító kohéziós politika 308 milliárd eurójának elköltési szabályait rendezi. Ebből az összegből több mint 250 milliárd euró jut a legszegényebb régiók felzárkóztatására, azaz ekkora összeg áll rendelkezésre a nagy infrastrukturális beruházásokra.Surján László néppárti EP-képviselő beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzügyi és jogi keret megalkotását követően most a nemzeti tagállamokon múlik, hogy időben elkészítsék nemzeti fejlesztési terveiket és sikerre vigyék a felzárkóztatási programokat - derült ki a képviselő közleményéből. A lehetőség ugyanis adott, hogy a tagság első két évének mérlegét javítsák.

A néppárti képviselő szerint elengedhetetlen a pénzek elköltésének átláthatósága, annak érdekében, hogy ne merülhessen fel a látszata sem, hogy a kormányzó pár-tok a korábbi egyetlen párt irányítási és pénzelosztási gyakorlatát folytatják.

A néppárti képviselő szerint elengedhetetlen a pénzek elköltésének átláthatósága, annak érdekében, hogy ne merülhessen fel a látszata sem, hogy a kormányzó pár-tok a korábbi egyetlen párt irányítási és pénzelosztási gyakorlatát folytatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!