Gazdaság

2011.07.07. 06:13

Sok cég megszűnik

Budapest - Egy év alatt 26 ezer céget, az összes létező vállalkozás 4,6 százalékát törölték, viszont 45 ezer új alakult, azaz 42,7 százalékkal többen kezdtek új vállalkozásba az Orbán-kormány első éve alatt, mint ahányan lehúzták a rolót - adta hírül a feketelista.hu.

Osváth Sarolta

A hivatalos statisztikák jelenleg 585 285 élő vállalkozást tartanak számon. A cégmozgások jelzik, hogy a labilis gazdasági környezetben meglehetősen magas a bedőlő cégek száma, ám feltűnően sokan új vállalkozások keretei között próbálnak boldogulni. A feketelista tizenkét évre visszamenően kimutatott adataiból az is megállapítható, hogy 2004 és 2008 között a törölt cégek száma évente még a húszezret sem érte el, viszont 2009-ben 28 304, 2010-ben pedig 27 433 cég nevét kellett kihúzni a listáról - tájékoztatott Iklódi András, a fekelista.hu főszerkesztője.

 

 

Mint elmondta, a jogszabályok szerint egy cég akkor szűnik meg, ha törlik a cégjegyzékből. Erre legtöbbször akkor kerül sor, ha felszámolják vagy végelszámolással megszüntetik. A törlés azonban nem jelenti feltétlenül a cég összeomlását, tevékenységének megszűnését: oka lehet például a cégforma váltása, kiválás vagy összevonás is. A nagyszámú új cégalapítást a szakértők elsősorban azzal magyarázzák, hogy a törölt vállalkozások megszűnésük után gyakran átalakulnak, új cégtáblával jelennek meg. Más esetekben a munkahelyüket elvesztett alkalmazottak próbálnak kényszervállalkozóként életben maradni. A 2010. június 1. és 2011. május 31. közötti időszakban - egy kivétellel - valamennyi megyében több cég alakult, mint amennyit töröltek. A kivétel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol egy év leforgása alatt 1311 cég szűnt meg, és csak 1259 új alakult. Nyolc olyan megye volt, ahol a létező vállalkozásoknak több mint öt százaléka megszűnt.

Békés megyében 581 cég adta meg magát, az összes vállalkozás 6,25 százaléka, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 5,91 százalék, Nógrádban 5,87 százalék, Zalában 5,68 százalék, Tolnában pedig 5,57 százalék. A legkisebb mértékű cégbezárással (2,99 százalék) Pest megye dicsekedhet, a sorrendben 4,02 százalékkal Vas megye, 4,51 százalékkal Győr-Moson-Sopron megye, 4,54 százalékkal Hajdú-Bihar megye és 4,61 százalékkal Heves megye következik.
 Az összes törlés körülbelül fele (13 034) az ország hét legnagyobb városára jut. Budapesten egy év alatt 10 099 vállalkozás szűnt meg és 17 943 új alakult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!