a víz az úr

2017.10.13. 06:43

Százezrek hajóznak a Dunán

Nemcsak a turisták, de a budapestiek is gyakran szállnak vízre.

Az elmúlt években átlagosan 300 ezren vették igénybe a szolgáltatást, tavalyelőtt 52,8 tavaly pedig 65,7 millió forint volt a bevétel – írja a BKV-hajók kihasználtságáról és jövedelmezőségéről a pénteki Világgazdaság.

A lap a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK) kapott adatokra hivatkozva beszámol arról, hogy a forgalmat egy 130 személyes és négy százszemélyes hajó, továbbá két vízibusz látja el. A flotta átlagéletkora 30 év.

Hétvégeken, amikor a bérletek és a napijegyek nem érvényesek, az utasok többsége külön megváltott 750 forintos hajójeggyel utazik, hétköznap azonban ez az arány mindössze 15 százalék. A fővárosba érkező turisták közül egyre többen választják ezt a módját a városnézésnek – olvasható a Világgazdaságban.

A BKK a lapnak két jelentős idei fejlesztést emelt ki: az egyik, hogy a Müpát és a Nemzeti Színházat is bekapcsolták a menetrend szerinti hajózásba, a másik, hogy már hajóval is elérhető Budapest kedvelt szabadidős helyszíne a Kopaszi-gát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!